2010. augusztus 31-én, kedden, Buenos Airesben az oroszok aláírták azt a szerződést, mely szerint az argentin fegyveres erők 2 darab Mi-17-es szállítóhelikoptert vásárolnak. Az új helikopterekkel a már elavult és kiöregedett CH-47C Chinookokat váltanák le. Információk szerint a Mi-17-esek körülbelül 20 millió dollárjába kerültek Argentínának.
A Mi-17-es rendelés történelmi jelentőségü, ugyanis most fordult elő először, hogy az argentinok orosz fejlesztésü haditechnikai eszközöket vásárolnak. Sajtóértesülések szerint már 2006-ban is érdeklődött az argentin kormány orosz fejlesztésü fegyverek után. 2006 őszén be is nyújtottak egy ”kívánságlistát” az oroszoknak arról, hogy mely haditechnikai eszközöket is kívánják beszerezni. A lista később nyilvánosságra került, melyen helikopterek és légvédelmi rakétakomplexumok szerepeltek.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.