Az indiai légierő (IAF) mintegy 260 millió dollár értékben modernizálja 50 katonai légibázisát. Az első ütemben, amely néhány héten belül elkezdődik, 30 fel- és leszállópálya berendezését modernizálják. A munkálatok a Ghaziabad város mellett található Hindon légibázison kezdődnek meg.
Az indiai légierő bázisainak modernizációja során lecserélik a repülőterek leszállási irányadó rendszereit, a távolságmérő berendezéseket, a harcászati rádiónavigációs rendszereket, a légiirányítás rendszereit, valamint a fel- és leszállópálya fénytechnikai berendezéseit. Az előzetes tervek szerint a felújítási munkálatok első üteme 42 hónap alatt zajlik le.
A program második ütemében további húsz bázist modernizálnak, amelyek a légierő, a szárazföldi erők, a haditengerészet és a parti őrség alárendeltségébe tartoznak. A tervek szerint a második ütem munkálatai is 42 hónapig tartanak.
A légibázisok felújítása az indiai repülőgép modernizációs programnak köszönhető, amelynek keretében új repülőgépek kerülnek a légierő kötelékébe. A repülőgéppark megújítása keretében Indiai többek között hat C-130J Super Hercules típusú katonai szállítógépet rendelt az Egyesült Államoktól 2008 elején, amelyek szállítása 2011-ben kezdődik meg, és amelyek Ghaziabadban fognak állomásozni. A szállítógép megrendelés mellett jelenleg is zajlik az indiai vadászrepülőgép tender, melynek keretében 126 gépet kíván beszerezni az indiai légierő.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
India még 2023-ban döntött arról, hogy kiöregedő MiG-29K flottáját a Rafale hajófedélzeti változatával, a Rafale M-mel váltja le. A kormányközi megállapodás aláírására 2025. április 28-án került sor Új-Delhiben, melynek eredményeként India lesz a típus első külföldi üzemeltetője.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.