Az utolsó mentsvár

A felszámolt alakulat személyzeteiből hat a Lockheed TriStar típussal felszerelt 216. századhoz kerül típusátképzésre. A többi hajózó, müszaki és üzemképes repülőgép a Brize Norton légi bázison állomásozó 101. századot erősíti, mely ezután 27 teljes gépszemélyzete, 16 db VC.10-ese és összesen 550 fős személyi állománya révén a RAF legnagyobb első vonalbeli századává válik.

Feladat akad bőven, hiszen a 2003-as, „második Öböl-háború” tapasztalati azt bizonyították, hogy polgári chartergépeket és legénységüket esztelenség olyan veszélyes helyekre küldeni, mint amilyenek Bagdad vagy Kabul.

A RAF sosem bánta meg döntését, hogy szállító-flottájának felfrissítésére 1961-ben, még a tervezőasztalról megrendelt 14 db VC.10-est. A prototípus 1962-ben szállt fel. A RAF számára gyártott első gép 1966-ban állt szolgálatba. A civil életben a VC.10-es nem aratott sikert. Elsősorban azért, mert olyan típusoknál, mint a Boeing 707-es és Douglas DC-8-as később jelent meg a piacon, így lemaradt a komolyabb megrendelésekről. Ráadásul 150 fős befogadóképességét is kicsinek tartották. Bár a közönség csendes utastere miatt dicsérte, végül a civil szférából csupán 40 db-ra érkezett megrendelés. Ezeket a legfőbb vásárlón, a British Airways légitársaságon kívül, néhány afrikai és közel-keleti cég üzemeltette.

A RAF számára ideális tartálygéppé a T vezérsík és a hajtómüvek elhelyezése tették. A szárnyakra és a törzs alá szerelt gondolákból kibocsátott tömlők kosaras rendszerü üzemanyag-átadást biztosítottak. A csatlakozó gépek pilótáinak - a szokásos felépítésü gépekéhez képest - jóval kisebb turbulenciával kellett megbirkózniuk. Az átépítés szakaszokban folyt. 1982-ben kezdődött és 14 évig tartott. A K2, K3 és K4 jelzésü változatok az 1981-re polgári szolgálatból kivont gépek átalakításával készültek. Öt a Gulf Air, négy az East African Airways és öt a British Airways színeiben repült korábban. A C1K-jelü tankereket az eredetileg RAF szolgálatba állított C.1-es szállítógépekből alakították át.

A K2 és K3-as gépek utasterébe 15.900 literes üzemanyagtartályt is szereltek. Ezeken a változatokon 18 személy elhelyezésére alkalmas kabint alakítottak ki a törzs elején. A K4-es verzió a Super VC.10-esből készült. Ennek 187 férőhelyes utasterét nem alakították át, és jó hasznát vették függőleges vezérsíkba beépített 7.900 literes üzemanyagtartályának is. A legutolsónak átépített, C1K változat gépei az eredetitől csupán két, szárny alá szerelhető üzemanyagtartályukban különböznek. Ezzel a változattal repült megszünéséig a 10. század.Időközben az összes K2-est kiszuperálták, mert lejárt az üzemidejük. A 101. század 16 db-os gépállományában most vegyesen vannak K3, K4 és C1K változatok.

A feloszlatott 10. század tagjainak vigasztalására az ünnepélyes búcsúztatáskor csak annyit tudtak mondani, hogy az alakulat nem tünik el végleg a süllyesztőben, hiszen minden valószínüség szerint a 10. század kapja majd az új Airbus A.330-as légi-utántöltő gépeket. Erre a „feltámadásra” valamivel 2010 után kerül sor.