2017. 10. 21. szombat
Orsolya
: 308 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Vadonatúj csapat a láthatáron

JETfly  |  2005. 12. 05., 09:41

Nem csak a nagy létszámú és anyagiakban dúskáló légierők működtetnek műrepülő formációt, hanem olyan kisebbek is, mint például Írországé, amely összesen csupán kéttucatnyi repülőgépet és 15 helikoptert tart rendszerben.

Az elmúlt, 2005-ös „airshow-szezon” első hónapjaiban számos európai repülőnapon - így Zeltwegben és Fairforban is – a statikus sor vendége volt egy teljesen új, világosszürke festésü Pilatus PC-9M.

Az ír nemzeti színekből álló, sajátos felségjelzését viselő gép pilótája készségesen válaszolt a kérdésekre. A szó gyorsan az 1998-ban feloszlatott „Silver Swallows” nevü, igen sikeresnek minősíthető formációra terelődött. A fiatal főhadnagy elmondta, hogy az a kötelék először 1979-ben repült először nyilvánosan, de csak 1987-ben kapott hivatalosan is nevet. Így lettek az „Ezüst Fecskék” így az ír katonai repülés történetének eddigi egyetlen, sugárhajtású gépekkel repülő köteléke.

A fémszínü Fouga Magisterek 1975-ös rendszeresítésük után évekig riadalmat keltettek az ír gazdák körében. A mélyrepülésben gyakorlatozó jetek láttán számos alkalommal jelentették a rendőrségnek, hogy „vörös orrú rakétákat” láttak elsuhanni az égen. A kétüléses gyakorló/könnyü támadó gépekből különben a repülőhadtest mindössze hatot állított rendszerbe. A kétévente megrendezett hazai repülőnapon mindig szép sikert arattak. Jelentős mérföldkőnek számított a „Red Arrows” 1987-es bemutatkozása, mert Írország 1922-es függetlenné válása óta akkor repültek először brit katonai gépek náluk. Két évre rá a „Silver Swallows” első ízben szerepelt külföldön, igaz hogy csak a szomszédban, Észak-Írországban. A RAF kötelékének látogatását 1991-ben viszonozták.

Legnagyobb nemzetközi sikerüknek az számított, hogy 1997-ben Fairfordban nekik ítélték a legjobb külföldi bemutatóért járó Lockheed Canestra Kupát. Ekkor még senki sem gondolta, hogy a következő évben megrendezett, hagyományos repülőnap utáni héten mindennek vége szakad. Tudniillik akkor, egyszer s mindenkorra leállították Fouga Magistereket.

A folytatásra csak aztán gondolhattak, hogy 2004-ben rendszerbe állítottak nyolc darab PC-9-est. A svájci Pilatus cég kétüléses gyakorlógépei ugyanis köztudottan kiválóak a kötelék-mürepülésben. Ezt tanúsítják többek között a svájci vagy az ausztrál légierők jól ismert Pilatus csoportjai. A lelkes ír pilóták 2005 őszére tervezett, nemzetközi bemutatkozásukig 60 órát gyakorolhatták müsorukat.

Álmaik szeptember 10-én a RAF skóciai Leuchars légi támaszpontján megrendezett repülőnapon teljesedtek be. Bár az esős, szeles idő nem kedvezett az új csapatnak, legelső külhoni megmérettetésükön még így is szép sikert arattak. További terveik közé tartozik a „Swallows” név felvétele és az, hogy olyan füstgenerátorok beszerzésével teszik még látványosabbá tízperces programjukat, amilyeneket a holland légierő PC-7-es bemutatógépe, vagy a lengyelek „Team Orlik” köteléke is alkalmaz.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-10-20 15:08:26
Hónap végén ismét jön az óraátállítás, ezzel pedig kezdetét veszi a légiközlekedésben is a téli szezon. A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv.
2017-10-13 15:34:23
Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát rögzítették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szeptemberben: 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti repülőtérről. Tavaly még a júliusi csúcsban sem volt ekkora forgalom a Budapest Airport két terminálján.
2017-10-12 12:54:19
6 darab F-22 Raptor érkezett Angliába az Egyesült Államok légierejétől, az Európai Elrettentési Kezdeményezés (European Deterrence Initiative) keretében.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 10. 20., 16:43
A SkyMaster öv visszatért a JETfly Webáruház kínálatába! A polgári repülőgépeken használatos biztonsági övekhez hasonló, a hétköznapi viseletet feldobó öv, mely ugyanazon heveder és csat felhasználásával készült.
2017. 10. 20., 15:21
Nemrég tért vissza Németországba a Landshut névre keresztelt, D-ABCE lajstromú Boeing 737-es gép, amelyet épp negyven évvel ezelőtt kerítettek hatalmukba palesztin terroristák, és támadásukból minden idők legdrámaibb – összességében pozitív kimenetelű – túszejtő, illetve túszmentő akciója kerekedett ki.
2017. 10. 20., 10:19
Az MSz-21-es első hosszabb repülése gond nélkül megtörtént. Zsukovszkij külön új hangárral fogadja a gépet. A negyedik példány kap orosz hajtóművet.
2017. 10. 19., 09:59
A hónap végéig aláírják a szerződést a honvédség Mi–24-es harci helikoptereinek nagyjavításáról – tudtuk meg kormányzati forrásból.

  Legfrissebbek most

Az Egyesült Államok kormánya a napokban jóváhagyta Görögország azon kérését, miszerint az FMS program keretin belül F-16V verzióra modernizálná 123 darab Falconját. Az üzlet összértéke elérheti a 2,4 milliárd dollárt is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A Mianmari Légierő a napokban átvette az első, nagyjavításon és modernizáción átesett Mi-24P típusú harci helikopterét. A most átadott példányt további 3 követi majd, melyeket már Mianmarban modernizálnak.