2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 357 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

40 év után búcsúztak az argentin Mirage-ok

JETfly  |  2015. 08. 19., 09:43

2015. augusztus 13-án az Argentin Légierő megalapításának 103. évfordulóján tartott ünnepségen búcsúztak el a nagyközönségtől a négy évtizede szolgálatban álló Mirage III repülőgépek. Ez idő alatt a gépek sok mindent láttak, többek között 1982-ben részt vettek a Falkland-szigetekért vívott harcokban is.

A mára megmaradt néhány példány ugyan átesett a szükséges üzemidő hosszabbításokon, azonban az elavult müszerezettség jelentette folyamatos problémák miatt a pilóták csak nappal, jó időjárási körülmények között repülhettek a gépekkel.

Mirage

Az ország jelenlegi vezetése decemberben köszön majd le, várhatóan ezt követően kezdődhet a váltótípus beszerzésének folyamata is, amelyre a szándék valójában már politikailag eldöntött tény, azonban nincs még konkrét típus kiválasztva. Ezzel kapcsolatban már számos ország felvetődött, emlegették már Spanyolországot, Izraelt, Franciaországot, Brazíliát és Kínát is, mint a gépek lehetséges szállítója, azonban utóbbi országnak igen nagy esélye van, mivel várhatóan kínai gépek beszerzése lenne a legolcsóbb. Addig a Mirage pilóták a hazai gyártású Pampa repülőgépekkel repülhetnek majd.

Miguel Callejos dandártábornok, a légierő parancsnoka elmondta, hogy a Mirage gépek november végén szállnak fel utoljára. Az Argentin Légierőben több mint 40 éve teljesítenek szolgálatot, és ez idő alatt több mint 130 000 órát repültek.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 09., 15:37
Az elmúlt napokban több balesetről is beszámoltunk Facebook oldalunkon, közte az olasz Frecce Tricolori hármas ütközéséről, az Amerikai Haditengerészet újabb Super Hornet veszteségéről, illetve a Finn Légierő lezuhant Hornetjéről.
2025. 04. 28., 14:25
India még 2023-ban döntött arról, hogy kiöregedő MiG-29K flottáját a Rafale hajófedélzeti változatával, a Rafale M-mel váltja le. A kormányközi megállapodás aláírására 2025. április 28-án került sor Új-Delhiben, melynek eredményeként India lesz a típus első külföldi üzemeltetője.
2025-05-22 16:10:06
Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better" ígéret jegyében. A légitársaság hetente több mint 26 800 First Class ülőhelyet kínál világszerte, teljes egészében privát lakosztályos elrendezésben, mely az iparág legnagyobb ilyen kapacitása.
2025-05-14 12:55:22
Az elmúlt években hétszeresére emelkedett a Skandináv térségbe utazók száma a Wizz Air budapesti járatain. A légitársaság utasai közül nemcsak itthonról, de Európa minden pontjáról egyre többen választják a nyári menetrendi időszakban a hűvösebb országokat.
2025-05-13 11:05:02
Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén - emelte ki az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 05. 20., 14:02
Minden évben többször megfordul Pintér Zoltán tábornok a kiskőrösi Migálló és Szuhoj fészekben barátja, Firkó János meghívására. A magyar honvédség légierejének egykori parancsnokát jól ismerik Kecskeméten is.
2025. 05. 20., 13:17
Elstartolt a Fire Blade 2025 nemzetközi helikopter harcászati gyakorlat Pápán. Az MH 47. Bázisrepülőtér harmadszorra ad otthont ennek a nagyszabású kiképzésnek, amelyen öt nemzet forgó- és merevszárnyas légi eszközei, valamint három nemzet támogató eszközei vesznek részt.
2025. 05. 19., 14:44
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt 2025. május 14-én, szerdán az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.
2025. 05. 13., 14:09
A második világháború óta valószínűleg először repült az 1942 végéig a csendes-óceáni térségben japán légifölényt kivívó vadászrepülőgép 32-es típusváltozata.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.