Hamarosan megkezdődhet a gép sorozatgyártása is.
A TASS hírügynökség beszámolója szerint lassan a végéhez közeledik a legújabb orosz vadászrepülőgép, a Szuhoj T-50 PAK FA új hajtóművének fejlesztése. A hírt Alexander Pekars, a komszomolszki repülőgépgyár (KnAAZ) igazgatója is megerősítette, elmondása szerint a hajtómű már működőképes, a tesztek pedig rendben zajlanak.
A PAK FA prototípusai – amelyből összesen 8-at gyártanak a repülési tesztek elvégzésére – még a korábbi, ún. 117S-es gyártmánnyal rendelkeznek, amely a Szu-35Sz típus hajtóműve is egyben. Az újgenerációs hajtóművet a 30-as gyártmány megnevezéssel illetik, amely a korábbihoz képest már alacsonyabb intenzitású infravörös képet bocsát ki nagyobb tolóerő és gazdaságosabb fogyasztási jellemzők mellett, illetve képes biztosítani a szupercirkálási képességet a PAK FA számára.
A PAK FA-hoz kapcsolódóan legutóbb Jurij Boriszov védelmi miniszterhelyettes jelentette be, hogy a sorozatgyártás a jövő évben kezdődhet meg, és első körben legalább egy századnyi gép beszerzését tervezik.
Forrás: Jane's
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2023. május 30. és június 2. között immáron ötödök alkalommal rendezik meg az Iskolások Hetét az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál. Négy nap alatt közel 3 000 diákot lát vendégül a kecskeméti alakulat.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.