2025. 05. 25.
Orbán
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Történelmi pillanat Lakenheath-ben

Történelmi pillanat Lakenheath-ben
JETfly  |  2021. 12. 16., 16:28
Történelmi pillanat Lakenheath-ben

Mint ahogy arról anno lapunkon is beszámoltunk, a 2015-ös döntés értelmében a RAF Lakenheath-i bázisára telepíti ötödik generációs F-35-öseit az Amerikai Légierő. A történelmi pillanat 2021. december 15-én érkezett el!

A dátum fontos mérföldkőként vonul be a brit bázis történelemkönyvébe, hiszen ezen a napon érkezett meg az első négy (19-5473, 5474, 5475, 5476) amerikai F-35A Lightning II, melyből összesen kétszázadnyit (24 db) fogadnak az elkövetkező időszakban. Az ötödik generációs típussal váltják majd fel a Lakenheath-ben állomásozó F-15E Strike Eagle, illetve az F-15C/D Eagle flottát.

Ez lesz az első olyan európai bázis, ahol állandó jelleggel települ majd az F-35-ös. Az Amerikai Légierő Európában Állomásozó Erőinek (USAFE) fő állomáshelyén már 2019-ben megkezdődött az új típus üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra kialakítása. Az ötödik generációs F-35-ösök a reaktivált 495. Vadász Század állományába tartoznak majd, mely egy 2020-as szavazás értelmében a "Valkyries" becenevet kapta.

A négygépes F-35-ös kötelék helyi idő szerint nem sokkal 14 óra előtt érkezett meg Lakenheath-be a texasi Forth Worth-ből, útjuk során a légi utántöltést egy KC-135-ös, illetve egy KC-10 tanker biztosította. Az érkezés videóját láthatják Olvasóink az alábbiakban:

Lakenheath egyébként kedvelt helyszín a magyar spotterek körében is az F-15-ös miatt, ezek azonban az F-35-ös megjelenésével már nem sokáig lesznek láthatóak, 2022-től kezdve búcsúznak majd folyamatosan a bázistól. Kérdés, hogy a típusváltás miatt esetleg változnak-e arrafelé a repülőgépfotózás szabályai...

Forrás: https://www.usafe.af.mil/

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 09., 15:37
Az elmúlt napokban több balesetről is beszámoltunk Facebook oldalunkon, közte az olasz Frecce Tricolori hármas ütközéséről, az Amerikai Haditengerészet újabb Super Hornet veszteségéről, illetve a Finn Légierő lezuhant Hornetjéről.
2025. 04. 28., 14:25
India még 2023-ban döntött arról, hogy kiöregedő MiG-29K flottáját a Rafale hajófedélzeti változatával, a Rafale M-mel váltja le. A kormányközi megállapodás aláírására 2025. április 28-án került sor Új-Delhiben, melynek eredményeként India lesz a típus első külföldi üzemeltetője.
2025-05-22 16:10:06
Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better" ígéret jegyében. A légitársaság hetente több mint 26 800 First Class ülőhelyet kínál világszerte, teljes egészében privát lakosztályos elrendezésben, mely az iparág legnagyobb ilyen kapacitása.
2025-05-14 12:55:22
Az elmúlt években hétszeresére emelkedett a Skandináv térségbe utazók száma a Wizz Air budapesti járatain. A légitársaság utasai közül nemcsak itthonról, de Európa minden pontjáról egyre többen választják a nyári menetrendi időszakban a hűvösebb országokat.
2025-05-13 11:05:02
Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén - emelte ki az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 05. 23., 10:54
Egyenes út a repülés felé: újabb ejtőernyős alapképzés ért véget az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál. A többségében pilótajelölt hallgatók szerint felejthetetlen élmény volt az ejtőernyős ugrás!
2025. 05. 20., 14:02
Minden évben többször megfordul Pintér Zoltán tábornok a kiskőrösi Migálló és Szuhoj fészekben barátja, Firkó János meghívására. A magyar honvédség légierejének egykori parancsnokát jól ismerik Kecskeméten is.
2025. 05. 20., 13:17
Elstartolt a Fire Blade 2025 nemzetközi helikopter harcászati gyakorlat Pápán. Az MH 47. Bázisrepülőtér harmadszorra ad otthont ennek a nagyszabású kiképzésnek, amelyen öt nemzet forgó- és merevszárnyas légi eszközei, valamint három nemzet támogató eszközei vesznek részt.
2025. 05. 19., 14:44
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt 2025. május 14-én, szerdán az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, 2018. november 29-én adták át Budapesten a dinamikusan fejlődő Wizz Air légitársaság új kiképző központját, a Wizz Air Training Centre-t. Az azóta eltelt 6 és fél év bizonyította a modern szimulátorokkal felszerelt központ szükségességét: a pilóták és a légiutas-kísérők képzésének helyszínét most Olvasóinknak is bemutatjuk.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.