Mindig mertek nagyot álmodni: Mi-26-os

A szovjet Mil tervezőiroda a helikopteres repülés hajnalától kezdve számos konstrukciót alkotott. Ezek közül több is sikeres lett, például a dugattyús motorral ellátott Mi-1-es és Mi-4-es, majd a nehéz kategóriába tartozó gázturbinás Mi-6-os.

Később a gigantikus V-12-es sikertelenségét követően az 1970-es évek elején egy új, jóval gyakorlatiasabb programba fogtak. A 90-es gyártmány legfontosabb követelménye az volt, hogy az üres tömeg a maximális felszálló fele legyen vagy akár az alatt. Ezt a tényezőt a forgószányasok aerodinamikája, illetve teljesítmény számítása miatt nehéz volt megvalósítani. A valóságban a típust a Mi-6-os leváltására is szánták, de emellett végül a Mi-10-es légi daru utódja is ez lett. Ilyen szempontból legalább 13 tonnás terhelhetőséggel kalkuláltak. A hadsereg harcászati elvárása szerint képesnek kellett lennie egy kétéltű vagy légideszant harcjármű elszállítására. A hadászati rakéta csapatok pedig ballisztikus fegyverek eljuttatását várták el úgy, hogy An-22-estől vagy Il-76-ostól vegye át a reptéren.

Kihívások

Első körben a tervezőiroda a CAGI kutatóintézettel közösen megvizsgálta, hogy milyen forgószárny-elrendezés lenne megfelelő az új nehéz helikopter számára. Az akkori trend ellenére végül a hagyományos megoldás mellett döntöttek. A részletes fejlesztés 1971-ben került jóváhagyásra, a munkálatok során a korábbi konstrukciók üzemeltetési tapasztalatait is figyelembe vették. Az új helikopter kialakítását és méretét tekintve hasonló lett a Mi-6-oshoz. Az üres sárkány tömege alig növekedett, ám a két Lotarev D-136-os hajtómű összesített teljesítménye 11 000 helyett 22 800 lóerő lett. Ezt a gázturbinát direkt ehhez a helikopterhez fejlesztették ki a Jak-42-esben és An-72-esben is üzemelő D-36-osból. Bár a szovjet hajtóművek nem éppen a gazdaságos üzemről híresek, ebben az esetben ez nem így van: teljesítményéhez képest igen kedvező fogyasztással bír. Az előd esetében széles körben alkalmaztak hosszú élettartamú titánt és kevlárt, ez valószínűleg az új hajtóműnél is így van, ahogy a kiemelkedő 40 000 üzemóra is reális lehet.

A minden addiginál erősebb hajtóműveken túl a tengelyen keletkező nyomaték kihasználása is jóval hatékonyabbá vált. Bár a Mil-iroda számára korábban alvállalkozók tervezték a főreduktorokat, ebben az esetben az adott cég nem volt képes rá, ezért saját szakemberek készítették el. Felépítése teljesen eltér a korábbiaktól: bár tömege kismértékben nőtt, a plusz teljesítmény hatékony elosztása miatt összességében hatalmas előrelépést jelentett.

A kevesebb néha több

A könnyebb, de tartósabb titánium forgószárny agyhoz a korábbi öt helyett immár nyolc lapát került bekötésre, melyek teljesen új kialakítást, illetve alapanyagokat kaptak. A modern megoldásoknak köszönhetően a komplett szerkezet a Mi-6-oshoz képest 40 százalékkal könnyebb lett, de 30 százalékkal több vonóerőt biztosított.

A faroklégcsavar négy helyett már hat lapáttal rendelkezik, az anyaga pedig fáról üvegszálra módosult. A tömege hasonló lett, de a vonóereje a duplájára nőtt. Ez nemcsak hatékonyabb manőverezéshez, hanem a kisebb teljesítményigény miatt a nagyobb terhelhetőséghez is hozzájárult. Az új típus egy szempontból „kevesebb” lett: az elődtől eltérően nem kapott szárnyakat. Azt egyébként már a Mi-6-os késői szériáinál sem nagyon alkalmazták: a nagy sebességű repülés során jól jött, de a hagyományos szállítási feladatoknál, főleg teheremelésnél a tömege és a leáramlás megzavarása miatt csak gondot okozott.

A helikopter üres súlya 28 200 kg lett, a maximális felszálló pedig 56 000. Az üzemanyag rendszer kapacitása 12 000 liter, ennek köszönhetően a hatósugár 620 km. A maximális sebesség 296, az utazó pedig 255 km/óra. A szolgálati csúcsmagasság hivatalosan 4500 méteres, ami a hatékony magashegyi üzemeltetést is lehetővé teszi. Az új, a NATO rendszerében Halo kóddal szereplő helikopter az elődhöz hasonlóan ötfős személyzettel rendelkezett: a két pilótát és a fedélzeti technikust még navigátor és rádiós is támogatta. Újdonságként viszont hermetikus fülkét kaptak, ahogy a mögöttük helyet foglaló négy utas is.

Hatalmas előrelépés

Az új forgószárnyas a természetesen felmerülő problémák kiküszöbölését követően sikeresen állt hadrendbe. Kezdetben a légierő tesztalakulataihoz került, később pedig az első vonalbeli csapatokhoz is. Komoly előrelépést jelentett, ráadásul egyben a Mi-10-est is képes volt kiváltani.

A helikoptert időközben a civil szféra számára is átalakították, ez lett a Mi-26T. A szovjet ipar számos repülőeszközt adott el külföldre, így ezt a típust is bemutatták a párizsi szalonon. A hatalmas méretek lenyűgözték a nyugati szakembereket, egyikük a belső teret a méretek miatt egy katedrálishoz hasonlította. A legjelentősebb üzemeltetőnek természetesen az Aeroflot számított. Az egyik legszokatlanabb alkalmazása egy 20 tonnás jégtömb szállítása volt, amely egy, a jégkorszakból fennmaradt mamut maradványait tartalmazta.

Láthatatlan ellenség

A rendelkezésre álló adatok szerint az új helikopter Afganisztánban nem került bevetésre. Ez furcsának tűnhet, azonban a vezetés valószínűleg nem akarta kockáztatni a nagy értékű technika esetleges elvesztését. A típus első éles alkalmazásást végül a csernobili katasztrófa kapcsán rendelték el. Az első odavezényelt helikopterek Mi-8-asok és Mi-6-osok voltak, de nem sokkal később más típusok, így a Kaukázusban állomásozó 325. önálló helikopterezred Mi-26-osai is csatlakoztak hozzájuk. A pilótafülkét rögtönzött ólombélésekkel látták el. Az alakulatok állományát a tesztközpont berepülő pilótái is segítették, ők részben a megfelelő eljárások kidolgozásában vettek részt.

A munkálatok kezdetén a forgószárnyasokról zsákokba töltött homokot dobtak a reaktorra, ám a tudósok által számított 5000 tonna helyett az első napon a Minyókról kézi erővel csak 56 sikerült. A Mi-6-osok segítségével ez némileg javult, ráadásul átalakított ejtőernyőkbe töltötték a homokot, majd később a rakományban elhelyezett ólomrudakat, melyet külső súlyként oldottak le. Tízezer ilyen csomagot készítettek, ám a Mi-8-as és a Mi-17-es terhelhetősége mindössze három, illetve öt tonna volt. A Mi-6-os hat-hét, a bevetett 26-os pedig már 12-15 tonnát juttathatott célba. Utóbbihoz speciális alakú hordozó-kereteket készítettek, így egy körben több ejtőernyőbe helyezett csomagot szállíthatott. A munkálatok jól haladtak, csakhogy a tudósok észrevették, hogy a célkörzetben drasztikusan emelkedett a hőmérséklet.

A megoldást a tiszta ólom kijuttatása jelentette. Csakhogy ezt könnyebb volt kimondani, mint végrehajtani: a rudak kiszúrták a csomagolást, ezáltal sérülést okoztak. Olyan eset is előfordult, hogy kiestek és egy tévedésből nem evakuált nő házának kertjébe estek. A megoldást végül egy ismeretlen katona eszelte ki: a rudakra ejtőernyő zsinórt hurkoltak, ami meglepően masszívnak bizonyult. A legnagyobb helikopter egy körben 20 tonnányi ilyen terhet szállíthatott.

Újabb problémák

A Mi-26-osok később a fertőtlenítést is segítették: a tartályokon kívül „permetező” berendezés is beépítésre került. 20 tonna speciális folyadékot szállítottak, azzal próbálták sugármentesíteni a területet. Csakhogy a ragadós anyag - melyet földi járművekkel is kijuttattak - végül talán több gondot okozott, mint amennyit segített. A helikopter törzse sok helyen szó szerint beleragadt ebbe a „melaszba”, ezen kívül alacsony magasságban a felvert radioaktív por szilárdan lerakódott a borításon. A típus kiemelten nagy értékű technikának számított, a szovjet vezetés ezért a lerakókban hagyott eszközökkel ellentétben ragaszkodott a további üzemeltetéséhez. Csakhogy a műveletek során ezek a gépek is sugárszennyezettekké váltak! A feladattal megbízott munkások fa eszközökkel kaparták le a törzs aljáról a megszáradt maradványokat, hogy így fertőtlenítsék a sárkányt. Mondani sem kell, hogy a kapkodásban a szakemberek megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgoztak. A küszöbértéknél 1,8-szor magasabb sugárzási szintet normálisnak tekintették, és a gépek tovább üzemeltek. A biztonságos sugárzási szintnek csak a tízszeres túllépése kényszerítette a vezetést a szóban forgó helikopterek kivonására.

Speciális verziók

A nagy méretű forgószárnyas szinte kínálta a lehetőségeket, hogy különleges változatok is készüljenek belőle. Ilyen volt például a légi vezetési pont. A külső súlyos beemelésekre használt példányokat sok esetben egy oldalsó fülkével látták el, melyek az operátor számára lehetővé tették a terhek folyamatos megfigyelését, szükség esetén pedig a beavatkozást. A típust nemcsak hagyományos sebesültszállításra használták, hanem a fedélzeten repülő kórházat is kialakítottak, amely még műtővel is rendelkezett.

A különleges modifikációk esetében érdemes azokat is megemlíteni, melyek végül nem valósultak meg. Ilyen lett volna a speciális haditengerészeti verzió, amely többek között radart, és tengeralattjárók elleni berendezéseket kapott volna. Egy másik dedikált repülő daru lett volna áttervezett törzzsel, de erre az alapverzió sikere miatt végül nem volt szükség. A szakemberek - valószínűleg a nyugati példákból és a kisebb Minyó hasonló alkalmazásából kiindulva - utasszállító helikopteren is gondolkodtak, de az sem valósult meg.

Új változat

A típus igazán sikeres lett: a szovjet, majd orosz légierőn kívül több kisebb haderő is beszerezte. A civil verziók szintén jól teljesítettek, számos nyugati vállalkozás üzemeltette. Ez alapján érdemesnek tűnt továbbfejleszteni. 2019 januárjában a Rostec holding által modernizált Mi-26T2V sikeresen teljesítette az előzetes repülési teszteket. Ez a nehéz katonai teherszállító helikopter modern változata, amelyet részben a szíriai háború tapasztalatai alapján módosítottak.

Az új verzió esetében a pilótákat a fejlett NPK90-2-es avionikai csomag segíti, ami lehetővé teszi a helikopter számára, hogy gyakorlatilag automatikusan repüljön nappal vagy éjszaka, egy előre beprogramozott útvonalon, beleértve a leszállási megközelítéseket. A fülke ennek megfelelően multifunkcionális színes LCD kijelzőkkel rendelkezik, ami jelentősen csökkenti a hajózó személyzet munkaterhelését, illetve hatékonyabbá teszi az alkalmazást.

A nagy méretű, kevésbé jól manőverező, ám értékes zsákmánynak számító forgószárnyas mindig is kiemelt célpontot jelentett, ezt a csecsenföldi és szíriai tapasztalatok is megerősítették. A vállról indítható rakétatámadások hatékony elhárítása érdekében a szamarai Ekran Kutatóintézet által kifejlesztett, modernnek számító Vityebszk elektronikai hadviselési rendszerrel szerelték fel. A berendezések másodlagosan elektronikai felderítésre is használhatóak, legalábbis az ellenséges légvédelem tekintetében. Miközben megőrizte a család összes kedvező technikai jellemzőjét, modern avionikának köszönhetően a helikopter biztonságosabbá vált.

A Mi-26T2V ígéretes exportlehetőségekkel rendelkezik: már történtek is eladások, de vannak további érdeklődők is. Erre egyrészt a típus-család régebbi példányait üzemeltető légierők esetében van realitás, de a piac bővülése miatt esetleg új országokba is eljuthat. A legnagyobb kérdés ebben az esetben is az, hogy az ukrajnai háború miatti politikai és gazdasági hatások mennyiben érintik a nehéz helikopterek további eladását.

A cikk nyomtatott változata az Aranysas magazin 2025. decemberi számában jelent meg. 

Forrás: Aranysas