2025. 11. 10. hétfő
Réka
: 383 Ft   : 331 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megérkeztek az első L-159-esek Irakba

JETfly  |  2015. 11. 11., 15:04

Az iraki védelmi miniszter, Khaled al-Obeidi 2015. november 5-én jelentette be, hogy az ország légiereje ünnepélyes keretek között átvette az első 2 L-159 ALCA típusú harci-kiképző repülőgépet. A Defense News Weekly információi szerint, az első 2 gép, melyeket az 5903 és az 5904-es lajstromszámmal láttak el, egy bulgáriai (Graf Ignatievo) közbenső leszállást beiktatva szállt le az iraki Balad légibázisra.

Mint ismeretes, az iraki L-159 beszerzést a cseh védelmi minisztérium még 2015 márciusában hagyta jóvá. A szerződés szerint, a repülőgépek egy része a lekonzervált gépek közül kerül ki, illetve néhány példányt a vállalat kivásárol a Cseh Légierő állományából. Az Aero Vodochody vállalta a repülőgépek, továbbá a földi kiszolgáló berendezések leszállítását, a pilóták és műszakiak kiképzését, a fegyverek integrációját, a repülőgépek önvédelmi rendszerekkel való felszerelését is.

Az Iraki Légierő tervei szerint csak 10 darab együléses és 2 kétüléses példányt kíván hadrendbe állítani, a maradék 3 gép alkatrészforrásul szolgál. Az utolsó példányok várhatóan 2017-ben érkeznek majd meg. Az új repülőgépeket rövidesen be is vetik az Iszlám Állam elleni harcokban. Az országba továbbá folyamatosan érkeznek az új F-16IQ-k, illetve hamarosan átvehetik az első KAI T-50IQ Golden Eagle típusú harci-kiképző repülőgépet is.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 10. 27., 14:24
Vannak olyan típusok - ha nem is sok - melyek már külalakjukkal messzire kiemelkednek a kortársak közül. Ezek egyike a britek utolsó szuperszonikus repülőgépe, az elfogásra tökéletesített, kéthajtóműves Lightning. Szépnek nem szép, de korának kiváló és valóban villámgyors célszerszámának bizonyult.
2025. 10. 20., 12:32
A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmi irányító képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 02., 09:51
A német birodalom talán legrosszabb sajtójával rendelkező fegyvere volt a Vergeltungswaffe 1, azaz a V-1-es „repülő bomba”. Igazából senki sem szerette: sem a mérnökök, sem az alkalmazók, s pláne nem a britek és más polgári lakosok, akik kénytelenek voltak elszenvedni csapásait. Nem lett belőle Wunderwaffe, azaz a háború sorsát megfordító csodafegyver. Azért annyira nem is volt rossz…
2025-11-05 10:15:15
A Wizz Air minden eddiginél nagyobb kapacitást biztosít a téli menetrendi időszakban Budapestről induló járatain: az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal több, összesen 3,2 millió ülőhelyet kínál az utasoknak és 59 célállomásra indít járatokat. A március utolsó vasárnapjáig tartó időszakban a magyar hátterű légitársaság összesen több, mint 6800 járatot fog üzemeltetni.
2025-10-29 12:40:35
Egy napra megállt az idő Hajmáskér fölött: a Magyar Honvédség helikopterflottájának múltja, jelene és jövője repült egyszerre. A különféle típusú harci helikopterek szabad szemmel is jól láthatóan manővereztek, hiszen a Mi-24 hajtotta végre utolsó éleslövészetét.
2025-10-28 10:34:50
A HungaroControl legfrissebb jelentése szerint 2025 első három negyedévében több mint 7 százalékkal nőtt a légiforgalom Magyarország légterében a tavalyi év azonos időszakához képest. A számottevő forgalombővülés ellenére a hazai léginavigációs szolgáltató szakemberei jelentős mértékben mérsékelték a járatkéséseket: 80 százalékkal kevesebb késést regisztráltak, mint 2024-ben.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 11. 06., 10:01
2018 májusában egy tengerészgyalogos hamvaival és hagyatékával egy amerikai üzletember érkezett Budapestre. Utazásával a tengerészgyalogos kívánságát teljesítette, akit gyerekkora óta barátjának mondhatott, és akinek kérése az volt, hogy a végső nyughelye szülőföldjén legyen.
2025. 11. 04., 11:56
Megkezdődött a Magyar Honvédség által megrendelt második KC-390 Millennium közepes katonai szállítógép átadás-átvételi folyamata, a brazil Embraer repülőgépgyár Sao Paulo állambeli Gavião Peixotoban települt üzemkomplexumában.
2025. 10. 29., 14:10
A Delta Airlines első hetvenöt évében amerikai repülőgéptípusok voltak a meghatározóak a légitársaságnál.
2025. 10. 27., 11:05
Az idén százéves Delta Airlines történetét röviden áttekintő sorozatban többször szóba került az 1978-as légitársasági deregulációs törvény, amely átalakította az amerikai légiközlekedési iparágat.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.