Hosszú veszteséglista - Stratofortress-balesetek

A mai napig is aktív típus az 1950-es évek elejének technikai színvonalát képviselte. Az akkori, mindkét szembenálló oldalt jellemző erőltetett feladatok, illetve a különleges kiképzési elemek sajnos a veszteségek tekintetében is negatívan hatottak. Az Aranysas cikke ilyen rendkívüli eseményeket mutat be - természetesen a több száz baleset közül csak néhányra van lehetőség.

A típus első katasztrófája 1956. február 16-án történt Kalifornia felett. A 93. bombázóezred gépe a felszállás után hét órával járt szerencsétlenül. Az elektromos térben az egyik generátor meghibásodott, ami megfékezhetetlen tüzet okozott. Ráadásul az elektromos probléma a vezérlésre is kihatott, a repülőgép a gyorsan terjedő lángok, illetve a túl nagy sebesség miatt szétszakadt. A nyolcfős személyzet fele el tudta hagyni a roncsot, a többiek életüket vesztették. A gépen tartózkodott felügyelő státuszban az ezred parancsnokhelyettese, Patrick D. Fleming ezredes is. Ő igazán különleges személy volt: a második világháború idején az US Navy kötelékében vadászpilótaként szolgált, 19 légi győzelmet aratott. A háború után berepülő iskolára küldték, majd átment a frissen létrehozott légierőhöz. Az X-1 programban ő érte el először az 1,2 Mach sebességet. Később bombázókon repült, a szovjet légtérben titkos felderítő bevetést is teljesített. A koreai háború idején B-29-essel indult harcba. Ő lett a légierő első B-52-es pilótája. A tragédia éppen az öt légi győzelmes napjának 12. évfordulóján történt. Elhunyt társaitól eltérően ő ki tudott ugrani a gépből, azonban a lángok miatt az ejtőernyője nem működött megfelelően.

Ezzel a katasztrófával a Castle Légibázis fekete időszaka vette kezdetét. A legsúlyosabb esemény november 30-án történt, amikor egy RB-52-esen történt fedélzeti robbanás miatt a teljes tízfős személyzet odaveszett. Talán azért is lehettek ilyen sokan a fedélzeten, mivel az addig RB-36-oson repülő állomány típusátképzésen vett részt. Bár az ember azt gondolná, hogy egy ilyen behemót nem olyan könnyen kerül veszteséglistára, egy másik baleset még az elsőnél is primitívebb ok miatt következett be. Az 53-0382 oldalszámú B-52B talajérintéses átstartolást (úgynevezett touch and go-t) végzett, amikor - pont a legrosszabb pillanatban - elromlott a futómű-vezérlőkar rögzítője. A bombázó így az ismételt felszállás helyett gyakorlatilag végigszánkázott a pályán. Szerencsére a hajózók túlélték az incidenst. A következő év szeptemberében a Fairchild bázis közelében két B-52-es ütközött össze és zuhant le. A két gépen 16 hajózó tartózkodott, közülük 12-en veszítették életüket.

Az 1950-es évek második felétől kezdve a B-52-esek alkották a nukleáris elrettentő képesség gerincét. Akkoriban 12 ilyen gép folyamatosan a levegőben tartózkodott, ezeket hívták a szlengben a „Piszkos Tizenkettőnek”. 1959. október 15-én az egyik ilyen, két darab nukleáris fegyverrel felszerelt B-52F típusú gép Kentucky állam felett nekiütközött egy KC-135A-nak. A bombázó nyolcfős személyzetéből négyen sikeresen katapultáltak, a többiek életüket vesztették. A tanker legénysége sajnos teljes létszámban odaveszett. Az ütközést, a zuhanást és a becsapódást a két atombomba sértetlen állapotban úszta meg.

1961. január 24-én Észak-Karolina felett rendellenességeket észlelve a bombázó személyzete a kényszerleszállást választotta, és a két, élesítés nélküli atombombát ejtőernyővel oldották. Az egyik rendben földet ért, a másik azonban nagy sebességgel a talajba fúródott: 15 méter mélyről emelték ki.

1961. április 7-én bizarr katasztrófa történt az egyik gyakorlórepülésen résztvevő bombázóval. A Ciudad Juarez nevű B-52B-re a légi nemzeti gárda F-100A géppárja hajtott végre elfogásokat, és a hatodik alkalommal az egyik GAR-8-as (későbbi jelzése AIM-9B) rakéta „elszabadult”. A vadászpilóta, van Scyoc főhadnagy rádión próbálta figyelmeztetni bajtársait, ám Blodgett századosnak a bombázó parancsnokának már nem maradt ideje kitérő manőverbe fogni. A Sidewinder eltalálta a B-52-es hajtóművét, ami felrobbant, emiatt pedig az érintett szárny leszakadt. A sérült bombázó 90 fokos bedöntéssel zuhant, a 8 személyből 5-en el tudták még hagyni a gépet, ám a többségük is súlyosan megsérült. A vizsgálat kiderítette, hogy a balesetet párásodásból adódó rövidzárlat okozta, ezért van Scyoc főhadnagyot a bíróság felmentette. Az okokkal kapcsolatban több forrás azt is leszögezte, hogy a korai F-100-asok eredetileg nem rendelkeztek a Sidewinder indításához szükséges képességgel, azt csak utólag alakították ki, ami szintén hozzájárulhatott a technikai problémához. Október 15-én éjszaka egy B-52G hadgyakorlaton vett részt, amikor nyolcfős személyzetével együtt nyomtalanul eltűnt.

1963 januárjában a Maine államban található Elephant Mountain körzetében lezuhant egy B-52C. A fedélzetén tartózkodó kilenc főből mindössze ketten élték túl a katasztrófát. Az esemény oka mai szemmel nézve megdöbbentőnek tűnhet: a turbulens időben leszakadt a függőleges vezérsík. Sajnos ez akkoriban nem számított egyedi példának: a ma már elérhető, modern technológia - amely lehetővé teszi a veszélyes turbulencia elkerülését - akkoriban még nem állt rendelkezésre. A hatalmas méret, tömeg és felület viszont igen sérülékenynek bizonyult az ilyen jelenségekre. Később több hasonló eset is történt, ám előfordult, hogy a Boeing cégnek kölcsönadott példány gyári személyzetének a szinte teljesen hiányzó vezérsík ellenére sikerült leszállnia. Az eset pikantériája, hogy éppen a turbulens körülmények közötti tesztelést végezték.

1964-ben McCormick őrnagy legénységének már nem volt ilyen szerencséje: csak ő és a másodpilótája élte túl az esetet. A fedélzeten hordozott két nukleáris fegyvert a légierő ebben az esetben még sikeresen begyűjtötte.

Két évvel később egy hasonló szerepkörű B-52G Spanyolország felett ütközött egy KC-135-ösnek. Az incidensben a tanker legénységén túl a bombázó személyzetéből is hárman meghaltak. A Stratofortress ebben az esetben négy Mk28 nukleáris fegyvert hordozott. Hármat megtaláltak a szárazföldön, közülük kettő a becsapódástól megsérült. A radioaktív anyag 2 négyzetkilométeres területen okozott szennyezést. A negyedik bomba azonban még ezeknél is több fejfájást okozott: a Földközi-tengerbe csapódott. Végül tucatnyi hajó, tengeralattjáró és repülőgép bevetésével két és fél hónap elteltével sikerült megtalálni és kiemelni. Az eset „palomares-i incidens” néven került a történelemkönyvekbe, és elég negatívan hatott az USA haderejének tekintélyére. 1968-ban Grönlandon is történt egy kisebb horderejű eset. Az illetékesek ezt követően úgy döntöttek, hogy nem kéne tovább erőltetni az ilyen repüléseket, ráadásul akkor már rendelkezésre álltak a nukleáris töltetű rakéták is.

1977. április 1-én egy olyan baleset történt, melynek okait ma már mind a katonai, mind a polgári repülésben oktatják, ám akkoriban még nem fordítottak ezekre elegendő hangsúlyt. A B-52H nyolcfős személyzettel a fedélzetén leszállás közben ütközött a talajnak. A balesetet valószínűleg a nem megfelelő fedélzeti együttműködés, illetve a hibás ténykedés okozta. A rádió-magasságmérőt az arra hivatott négy hajózóból egyikük sem figyelte, ami komoly feladatmegosztási hiányosság. Ráadásul a parancsnok a pálya észlelését követően nem vette figyelembe a közben elé kerülő felhőt: ennek okán a leszálló fényszóró visszaverődő fényeit eltérően észlelte, ami miatt pedig túlságosan meredek siklópályán próbált leszállni.

A típussal az 1980-as évek során intenzíven végeztek kis magasságú feladatokat. 1981. október 30-án éjszaka egy B-52D és nyolctagú legénysége Colorado államban homokdűnének ütközött. 1983-ban a Red Flag gyakorlaton résztvevő Stratofortress dombtetőnek repült, 7 hajózója elhunyt. Utólag kiderült: a bombázó a feladat során korábban már két esetben olyannyira eltért az útvonalától, hogy egy AWACS vezette vissza. A balesetet valószínűleg a terepkövető radar hibája, továbbá a navigátor nem megfelelő tevékenysége okozhatta. 1984. október 16-án éjszaka az egyik B-52G nekirepült egy hegygerincnek. A személyzet öt tagja sikeresen katapultált, ketten életüket vesztették.

A típus történetének egyik leghírhedtebb eseménye számos szemtanú előtt következett be. 1994. június 24-én a Fairchild Légitámaszponton egy B-52-es a másnapi bemutatóra történő gyakorlás közben zuhant le. A repülőgép körülbelül 90 fokos bedöntésű forduló során lecsúszott és a földbe csapódott. Az eseményről számos fénykép, illetve videó készült, amelyekre már rápillantva is jogosan merül fel bennünk, hogyan kerülhetett egy ilyen gép ennyire különleges helyzetbe? Ráadásul a személyzetbe igazán nagy tapasztalatú hajózók tartoztak: a kapitány például a bázis értékelő részlegének vezetője, Holland alezredes, a másodpilóta a 325. század parancsnoka, McGeehan alezredes, a fegyverkezelő/navigátor pedig Huston alezredes volt. Ráadásul repülésbiztonsági megfigyelő státuszban még a bázis parancsnokhelyettese, Wolff ezredes is a fedélzeten tartózkodott. Az esettel kapcsolatban olyan megdöbbentő okok kerültek napvilágra, amelyekről talán el sem hinnénk, hogy az USAF állományában megtörténhetnek. Holland alezredes olyannyira öntörvényű volt, hogy a másodpilóták többsége nem is mert vele együtt repülni. A század parancsnoka ezért személyesen ült a jobb ülésbe: azt gondolván, hogy kordában tudja majd tartani őt. A próbálkozás viszont rosszul sült el: a személyzet összeveszett, s ennek eredménye lett a katasztrófa, amit gyakorlatilag sokan már előre megjósoltak.

A típus napjainkban is megbízhatóan szolgál. Manapság mind a rendelkezésre álló technológiának, illetve a modern repülésbiztonsági eljárásoknak köszönhetően jóval kevesebb esemény történik, amelyeknek a kimenetele is kevésbé súlyos. Ennek ellenére a B-52-esekkel időről-időre előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek, melyek a leggondosabb körültekintéssel sem előzhetőek meg. 2008. július 21-én az egyik Guamról felszálló gép egy ünnepségen vett volna részt, ám 15 perccel korábban a tengerbe csapódott, hatfős személyzete életét vesztette. A B-52-es meglepő módon nem rendelkezett adatrögzítővel, a balesetvizsgálók csak a radaradatokra és a kiemelt roncsdarabok árulkodó jeleire támaszkodhattak. A balesetet az intenzív süllyedés, illetve a vízszintes vezérsík problémája okozta. A 2016-os, szintén guami esetnél a Buff valószínűleg madarakkal ütközött. A felszállás során a személyzet vizuálisan is észlelte a szárnyasokat, melyek az egyik oldalon négy hajtóműbe is bekerültek. Három gázturbina elvesztette a tolóerejét, a negyediknél pedig veszélyesen lecsökkent az olajnyomás. A személyzet megszakította ugyan a startot, ám a szakszerű tevékenység ellenére a B-52 nem javítható sérüléseket szenvedett. Az USAF-ot a repülőgép elvesztésével 112, a repülőtér rongálódásával pedig további 1,5 millió dollár kár érte.

A cikk nyomtatott változata az Aranysas magazin 2022. decemberi számában jelent meg.

Forrás: Aranysas