2016. március 21-én az Indiai Haditengerészet 33 év szolgálat után kivonta a hadrendből a Sea Harrier típusú repülőgépeit.
A 11 megmaradt példány a 300. White Tigers repülőszázad állományába tartozott, melyeket a tervek szerint múzeumok kapnak majd meg. A Harrierek búcsúja után az Indiai Haditengerészet az INS Viraat R22 (ex-Hermes) repülőgép hordózót is rövidesen kivonja, melyen eddig a Harrierek állomásoztak. A Viraat 2016. március 6-án tért vissza utolsó tervezett útjáról, időközben a Visakhapatnam-i haditengerészeti parádén is vett részt, 6 Harrierrel a fedélzetén.
A hajó ezután visszatért Mumbai-ba, melyet a tervek szerint még az idén júniusban véglegesen leállítanak és kivonnak a hadrendből. A 300. századot átfegyverzik, és a jövőben már a hajófedélzeti verziójú MiG-29K-kal és MiG-29KUB-kkal látják majd el a szolgálatot. A tervek szerint a század az új repülőgépekkel 2018-2019-re éri el a bevethetőséget, mikor is elkészül a hazai fejlesztésű repülőgép hordozó, a Vikrant.
Forrás: bastian-karpenko
Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel, amelyek a dubaji Emirates Engineering Centre energiaellátását fogják támogatni. A projekt a tervek szerint évente 34,3 millió kWh energiát termel majd, ami a központ energiaigényének 37 százalékát fedezi, összesen 23 177 kWp teljesítménnyel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.