Az Ecuadori Légierő a napokban átvehette az első C-295M típusú szállító repülőgépét – írja a Jane’s. A szállítógép a FAE-1030 jelzést kapta, melynek állomáshelye a légierő 1112-es százada lesz. Tervek szerint még ez év októberében a most átadott típust további kettő követi majd. A repülőgépeket a jövőben szállítási feladatokra kívánják bevetni.
Mint ismeretes, az ecuadori védelmi minisztérium még 2013-ban kötött szerződést az Airbus vállalattal 3 darab C-295M beszerzéséről, mely üzlet értéke közel 90 millió dollár. Az ecuadori védelmi miniszter, María Fernanda Espinosa hozzátette, hogy repülőgépeken felül tartalék alkatrészeket is rendeltek, valamint logisztikai biztosítást is. Az új repülőgépek a már elavulttá vált HS.748-asokat váltják le, melyeket még az 1970-es években állítottak hadrendbe.
Korábban, még 2009-ben az ecuadori katonai vezetés a HS.748-asokat kínai MA60-asokkal kívánta leváltani, mely a kínai Y7-200A (An-24-es) hosszabbított verziója. 2011-ben a felek közötti tárgyalások megszakadtak.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.