Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással az Emirates légitársaság egyik Airbus A380-800 típusú utasszállító repülőgépe 2014. június 24-én, kedden délelőtt, ezért riasztották a Magyar Honvédség két Gripen vadászrepülőgépét - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A minisztérium közleménye szerint az Emirates Airbus A380-800-as típusú utasszállító repülőgépe 10 óra 22 perkor lépett be Magyarország légterébe Békéscsabánál. Az utasszállító a repülési tervtől nem tért el ugyan, de nem vette fel a kapcsolatot a polgári irányítással.
2012 októberében is "találkoztak" már a magyar Gripenek az Airbus óriásával
Az éppen „légi elfogási gyakorlaton” lévő magyar Gripen géppár a torrejoni NATO Egyesített Légimüveleti Központból érkező riasztást követően azonnal az utasszállító mellé repült és felvette a kapcsolatot a pilótákkal, akik ezt követően a szabályoknak megfelelően kapcsolatba léptek a magyar polgári légtérirányítással.
A bejelentkezést követően az Airbus 10 óra 48 perckor elhagyta a magyar légteret - írta a Honvédelmi Minisztérium. „A Magyar Honvédség a légtérrendészeti feladatokkal hozzájárul a Magyarország feletti légi folyosók biztonságos használatához” - emelte ki közleményében a HM.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.