2023. 12. 04. hétfő
Barbara, Borbála
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Törökország átvette az első T129-es harci helikoptereit

JETfly  |  2014. 04. 29., 09:31

A török TAI (Turkish Aerospace Industries) vállalat 2014. április 22-én leszállította a török szárazföldi erők részére az első néhány T129A típusú harci helikoptert – írja a Jane’s. Arról azonban, hogy pontosan hány példányt adtak át, egyelőre nincs információ. Korábban a török védelmi minisztérium 9 ilyen helikoptert vett át, vélhetően ezek kerültek a napokban a szárazföldi erők állományába.

Összességében a török védelmi minisztérium 50 ilyen forgószárnyast rendelt, illetve 41 példányra opciót jelentettek. A T129-eseknek eredetileg már 2013 közepén meg kellett volna érkezni, azonban az átadás határidőcsúszást szenvedett, melyeket technikai problémákkal magyaráztak.

T129

Mint ismeretes, a T129 helikopter fejlesztését a török TAI és az olasz AgustaWestland kezdte meg, valamint a programban számos török vállalat, többek között az Aselsan és Roketsan is részt vesz. A típus első repülésére 2009 szeptemberében került sor. Törökország később a típus B verziójából is kap, melyeket a jövőben az AH-1P/S/W harci helikopterekkel együtt üzemeltetnek majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023. 11. 02., 14:26
Az AIR DEFENDER 2023 nemzetközi NATO hadgyakorlaton a résztvevő 25 nemzet 250 repülőgépe és helikoptere között ott voltak a kecskeméti Gripenek és a Puma harcászati repülő század tagjai is. A magyar kontingens parancsnokával, Molnár Tibor őrnaggyal az Aranysas magazin idézte fel a két hét eseményeit.
2023-11-14 11:04:00
A Hévíz-Balaton Repülőtéren a vadászgépek fogadása, felvezetése, végezetül pedig éjszakai letároláshoz történő felkészítése olyan gördülékenyen zajlott, mintha csak a kecskeméti katonai bázisukon járnánk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 30., 14:52
November 29-től a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését, így a jövőben már száz százalékban Magyarországon gyártott alkatrészeket építenek be a forgószárnyasokba – jelentette be Kiss Attila, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója Gyulán.
2023. 11. 29., 16:35
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 22., 15:13
A nemzeti ellenállóképesség erősítése és Magyarország védelme érdekében különleges közös szolgálat kezdődött idén ősszel Veszprémben, ahol november első napjai óta a polgári életben már több évtizeden át bizonyított szakemberek tartalékos katonaként készülnek fel katonai légiforgalmi irányítói feladatokra az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központban (MH LMVIK).
2023. 11. 20., 12:12
Szudán a déli országrész 2011-es kiválásáig és Dél-Szudán néven független állammá alakulásáig Afrika legnagyobb területű országa volt, most „csak” a harmadik.

  Legfrissebbek most

A brazil Embraer mai, hivatalos bejelentése értelmében újabb sikert könyvelhetnek el a C-390-es értékesítése során: első ázsiai megrendelőként Dél-Korea is a brazilok típusát választotta.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!