Az Orosz Légierő átvette az első Szuhoj T-50 (PAK FA) harci repülőgépet, amely az állami teszteket fogja végrehajtani. A repülőgép az Aktyubinszkban található, az orosz védelmi minisztérium fennhatósága alatt álló Cskalovról elnevezett, Állami Repülő-kísérleti Központ repülőterén szállt le. A repülőgépet Zsukovszkijról Szergej Csernyisev I. osztályú berepülőpilóta repülte át Aktyubinszkba.
Az információ, miszerint a T-50 egyik repüléseket végrehajtó prototípusa az Orosz Légierőhöz kerül az állami tesztek végrehajtására 2014. február közepén került nyilvánosságra. A tervek szerint a tesztek első etapja 2015-ben fejeződik be, és 2016-ban kezdődhet meg a sorozatban gyártott gépek átadása a légierő számára.
Fotó: RussianPlanes.net
Napjainkban a Zsukovszkijban található M.M. Gromov Repülőkísérleti Intézet repülőterén négy - repüléseket, valamint két földi teszteket végrehajtó - T-50 harci repülőgéppel zajlanak a tesztek. A kísérletek során értékelték a T-50 aerodinamikai jellemzőit, stabilitását és irányíthatóságát, ellenőrizték a fedélzeti berendezések és rendszerek müködését.A repülőgépek az előzetes tervek szerint 2017-től kezdődően állnak hadrendbe az Orosz Légierő kötelékében.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2025. február 12-én, szerdán, helyi idő szerint 10 óra 15 perc körül, ködös időben a San Diego-öbölbe zuhant az Amerikai Haditengerészet egyik EA-18G Growler típusú harci repülőgépe.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.