2023. 12. 08. péntek
Mária
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Saab 2013-as eredményei

JETfly  |  2014. 02. 13., 14:49

A védelmi és biztonsági profilú Saab ismertette 2013. évi eredményeit. Håkan Buskhe vezérigazgató az alábbi megjegyzéseket fűzte az éves eredményekhez: A 2013-as év történelmi jelentőségű volt a vállalat számára. Soha nem tapasztalt számú megrendelést kaptunk, továbbá fontos áttörésekben és pozitív hírekben volt része a Saab-nak. Miközben a piaci körülmények sok kihívást jelentenek és a verseny éles, a Saab továbbra is az innovativitást és a költséghatékonyságot helyezi előtérbe. A Saab számára ezek a szempontok kulcsfontosságúak a további sikerek eléréséhez.

A múlt év folyamán átalakítottuk a szervezetünket. Ennek köszönhetően jobban meg tudjuk érteni, valamint ki tudjuk szolgálni ügyfeleink igényeit. Repüléstechnikai üzletágunk több kiemelkedő, főként Gripennel kapcsolatos megrendelést kapott. Februárban megegyezést írtunk alá az FMV-vel az új generációs Gripen E-re vonatkozólag. Svájc parlamentje igennel szavazott a Gripen beszerzésre, a végső döntést pedig az állampolgárok hozzák meg a 2014 májusára tervezett népszavazás során. 

2013 negyedik negyedévében Brazília kormánya bejelentette, hogy a Gripent választotta következő vadászgép rendszerének. Folynak a tárgyalások, és a tervek szerint 2014 folyamát aláírjuk a megegyezést. Soha nem mutatkozott az eddiginél nagyobb érdeklődés a modern és költséghatékony Gripen vadászgépek iránt. 

Szintén a tavalyi év során Közös Fejlesztési Megállapodást írtunk alá a Boeinggel azzal a céllal, hogy egy teljesen új, fejlett és költséghatékony kiképző repülőgépet fejlesszünk és építsünk. Az együttmüködés további célja, hogy indulni tudjunk az Amerikai Légierő közelgő, új kiképző gépekre vonatkozó közbeszerzési tenderén. 

A 2012-es évhez képest a 2013-as megrendeléseink 114 százalékkal nőttek. A növekedés leginkább az FMV megrendeléseinek köszönhető, amelyek a Gripen E fejlesztésére és gyártására vonatkoztak, de ezek mellett is érkeztek fontos megrendelések a vállalatunkhoz. Példaként említeném azt a radar és harci menedzsment rendszerekre vonatkozó megrendelést, amely a Királyi Thai Tengerészet új fregattjára vonatkozik. Brazíliától is kaptunk megrendeléseket az Erieye radar rendszer továbbfejlesztésére, valamint az elektromágneses jel-szenzorra, amely a Sisfron határ biztonsági programjuk részét képezi.

Az Amerikai Egyesült Államok költségvetési megszorításai negatívan hatottak a tréning és forgalom menedzsmentünk müködésére az USA-ban. Dinamikai üzletágunkat szintén érintették a megszorítások, valamint ügyfeleink befektetésinek csúszása. Ezek a tényezők 2012-es évhez képest csökkentett megrendelés számot eredményeztek. 

Az eladások eredménye 23,750 millió Svéd Korona volt, 2 százalékos szerves csökkenés mellett. Dinamikai üzletágunk alacsonyabban teljesített, de ezt kompenzálta a Repüléstechnikai és Harcászati üzletágaink fejlődése. 

A bejelentett müködési bevétel 152,7 millió Eurót tett ki (2,050), az árbevétel arányos müködési eredmény pedig 5,7 százalékos volt (8,5), beleértve egy egyszeri 26,2 millió Eurós tételt, amely egy Dániában elvesztett jogvitához kapcsolódik, a DACCIS ügyében. Állóeszközök nélkül a müködési bevétel 179 millió Euró (1 843), míg az árbevétel arányos müködési eredmény 6,6 százalékos volt (7,7).

További hatékonysági intézkedéseket hajtottunk végre az év során minden üzletágban, beleértve a létszámcsökkentést, az átszervezéseket, a kompetenciát vizsgáló programokat és más, egyéni megoldásokat. A hatékonyságra fordított fejlesztések 2014 végére várhatóan elérik az 56,8 millió Eurót.

Elektronikus védelmi rendszerek üzletágunk az év során folyamatosan befektetett a termékfejlesztésbe, ezzel erősítve a termék portfóliót. Emellett a hatékonyságra irányuló fejlesztések költségei is befolyásolták az eredményt, ami az üzletág veszteségességét eredményezte. 

Az eladások összesen 28 százalékát (25) fektettük be kutatás és fejlesztés területén a 2013-as évben. Kiemelt kutatási és fejlesztési területnek számít a Gripen E és a radar-szenzor technológia. Vállalatunknál a kutatás-fejlesztés továbbra is előnyt élvez a növekedés elérése érdekében.

Az alacsonyabb müködési cash flow 2013-ban főként a nagy projektekben, beruházásokban és beszerzésekben való, teljesítményhez kötött kifizetések időbeli különbségeinek, valamint egy jogvitához kapcsolódó fizetési tételnek tulajdonítható.

A negyedik negyedév alatt a Saab, a könyvelési szabványoknak megfelelően újra besorolta az indiai Pipavav vállalatba való beruházás értékcsökkenését a tőzsderészvénytől a pénzügyi nettóig. Az értékcsökkenés oka a részvények árának 46 százalékos csökkenése volt, valamint az indiai valuta 15 százalékos értékcsökkenése a Svéd Koronához képest a befektetés kezdete óta. A beruházás új besorolása és leírása negatívan befolyásolta a 15 millió Eurós nettó jövedelmet.

A hígítás után az egy részvényre jutó eredmény 0,77 Euró volt (14,52).

Az Igazgatói Bizottság 0,51 Eurós osztalékot indítványoz (4,50).

2014-es kilátások

2014-ben várakozásaink értelmében az eladás egy vonalban lesz a tavalyival. A 2014-es müködési eredmény az állóeszközök nélkül várhatóan valamennyivel magasabb lesz a tavalyinál. Állóeszközök nélkül 2013-ban a müködési eredmény 6,6 százalékos volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 13:54
"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.
2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023. 11. 02., 14:26
Az AIR DEFENDER 2023 nemzetközi NATO hadgyakorlaton a résztvevő 25 nemzet 250 repülőgépe és helikoptere között ott voltak a kecskeméti Gripenek és a Puma harcászati repülő század tagjai is. A magyar kontingens parancsnokával, Molnár Tibor őrnaggyal az Aranysas magazin idézte fel a két hét eseményeit.
2023-11-14 11:04:00
A Hévíz-Balaton Repülőtéren a vadászgépek fogadása, felvezetése, végezetül pedig éjszakai letároláshoz történő felkészítése olyan gördülékenyen zajlott, mintha csak a kecskeméti katonai bázisukon járnánk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 07., 10:57
Immár harmadik éve landol feldíszített utánfutón, mikulásruhában a tiszaugi művelődési ház előtt az egykori vadászpilóta, Zsámboki Tibor nyá. ezredes.
2023. 12. 06., 13:32
A nemzetközi légiközlekedés egykori pillérének évtizedeken átívelő történetét a 436-os számú járatot repülő, a barbadosi Bridgetownból Miamiba tartó Clipper Goodwill zárta le.
2023. 11. 30., 14:52
November 29-től a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését, így a jövőben már száz százalékban Magyarországon gyártott alkatrészeket építenek be a forgószárnyasokba – jelentette be Kiss Attila, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója Gyulán.
2023. 11. 29., 16:35
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!

  Legfrissebbek most

Összesen 40 darab használt Eurofighter Typhoon vadászbombázót vásárolna Törökország – a szándékot, melyről már korábban is volt szó,Yasar Guler védelmi miniszter jelentette be a közelmúltban.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Lánctalpak csörögnek, motorok zúgnak, ágyúcsövek robbanásszerű hangot hallatnak. Röviden és tömören: harckocsilövészet Szomódon.