Az Amerikai Légierő és a repülőgépet gyártó Northrop Grumman befejezte a több mint 4 évig tartó javítási munkálatokat a légierő tűzkárt szenvedett B-2-esén. A hosszantartó javítási procedúrát követően a bombázó újra szolgálatba állt.
A javítási munkálatok során a technikusok kiderítették, hogy pontosan mi okozta a tüzet, továbbá kidolgoztak több új, kompozit alkatrészek javítására szolgáló technológiát is. A munkálatok költségeit nem hozta nyilvánosságra az Amerikai Légierő. A „Spirit of Washington” névre hallgató B-2-es teljesen bevethető állapotban került vissza a légierőhöz és egy képet is közöltek róla, amelyen a Missouri államban található Whiteman repülőbázison éppen leszáll. A repülőgép, amely egyike az Egyesült Államok által üzemeltetett 20 darab B-2 bombázónak, még 2010 februárjában a Guam szigeten található Andersen repülőbázison sérült meg, amikor is hajtómütüz keletkezett rajta a földi indítási folyamat közben.
Leszállás közben az újjászületett „Spirit of Washington”
Kezdetben a légierő illetékesei csak kis hajtómütüzként aposztrofálták az eseményt, ám 1 évvel később már jelentős károkról számoltak be. A repülőgép 4 hajtómüve közül az egyik kigyulladt, és a tüz átterjedt a repülőgép egyéb részeire is. A B-2 kompozit szerkezete és a hozzávaló alkatrészek korlátozott mennyisége rendkívüli módon megnehezítette a javítást. A légierő illetékesei ugyanakkor kijelentették, hogy a javítási folyamat lehetővé tette a technikusok számára új kompozit-javítási technikák elsajátítását.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Kevés olyan fegyvert ismerünk, mely akkora politikai viharokat kavart volna, mint amilyet a német–svéd fejlesztésű Taurus manőverező robotrepülőgépnek sikerült. A tét: bevethetik-e Ukrajnában vagy marad a Luftwaffe féltve őrzött csodafegyvere?
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.