A napokban legördült az első Kuvaitnak szánt C-17 Globemaster III a Boeing Long Beach-i üzemének gyártósoráról – írja az Aviationweek. A repülőgépből Kuvait összesen 2 példányt rendelt. Érdekesség, hogy a C-17-es nem a már megszokott szürke festést kapta, hanem színeset, épp ugyanolyat, mint amilyet a légierő az L-100-30-as típusain is használ. A C-17-esek közül elsőként színes festést a katari kapott, mely a Qatar Airways színeiben repül.
A Perzsa-öböl országai közül a következő vásárló Katar és az Egyesült Arab Emirátusok és persze Kuvait után Szaúd-Arábia lehet. Kuvait egyébként már a 7. üzemeltetője a típusnak, a megrendelésüket még 2010-ben adták le 1 példányra, összesen 693 millió dollár értékben. A szerződés a megrendelt gépen kívül 5 darab Pratt & Whitney F177-PW-100-es hajtómüvet, AN/ALE-47-es dipólköteg- és infracsapdaszórót, AN/AAR-47-es rakéták közeledésére figyelmeztető rendszert, többéves logisztikai biztosítást, valamint a hajózók és müszakiak kiképzését is tartalmazta.
Később 2013 áprilisában az Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttmüködési Ügynöksége, a DSCA – (Defense Security Cooperation Agency) jóváhagyta egy második példány eladását is. Információk szerint Kuvait a C-17-eseken felül KC-130J-ket is vásárolt, továbbá az ország új vadászgépek beszerzését is tervezi, a jelenleg hadrendben álló F/A-18 C/D Hornetek leváltására.
Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel, amelyek a dubaji Emirates Engineering Centre energiaellátását fogják támogatni. A projekt a tervek szerint évente 34,3 millió kWh energiát termel majd, ami a központ energiaigényének 37 százalékát fedezi, összesen 23 177 kWp teljesítménnyel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.