Az amerikai Boeing vállalat 2013. november 22-én leszállította a harmadik P-8I Neptune típusú tengerészeti felderítő- és járőrgépet Indiának. A repülőgép a Boeing seattle-i központjából szállt fel, majd csatlakozott a korábban átadott 2 indiai Neptune-hoz. A most átadott P-8I is a Rajali haditengerészeti bázisra állományába került.
Mint ismeretes, India az első 8 P-8I megvásárlásáról még 2009 januárjában írt alá egy 2,1 milliárd dollár értékü szerződést. A repülőgépeken felül India földi kiszolgáló berendezéseket, tartalék alkatrészeket is rendelt, valamint az Egyesült Államok vállalta az indiai személyzet kiképzését, illetve átadja a repülőgép technikai dokumentációit is. A szerződés továbbá egy 4 gépes opciót is tartalmazott. Az új P-8I-k a kiöregedő Tu-142M-eket váltják le, melyeket 1988-ban állítottak hadrendbe.
Az első indiai Neptune 2012 decemberében, a második 2013 novemberében érkezett meg a Rajali haditengerészeti bázisra. Tervek szerint, a következő évben újabb 3 P-8I kerül átadásra, így 2016-ban teljessé válthat az első megrendelésben szereplő 8 gépes flotta. A P-8I-k gyártásában a Boeing vállalat mellett a CFM International, a Northrop Grumman, a Raytheon, a Spirit AeroSystems, a BAE Systems és a GE Aviation is részt vesz. A típusból elképzelések szerint több lépcsőben, összesen 24 darabot rendszeresítenek. A közeljövőben újabb 4 ilyen tengerészeti felderítő- és járőrgép beszerzése várható.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium június 2-án.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.