Ismét Csehország adott otthont 2013. szeptember 2-20. között a Ramstein Rover 2013 (RARO13) gyakorlatnak, amit a ramsteini székhelyű NATO Szövetséges Légierő Parancsnokság szervezett immár harmadik alkalommal.
A gyakorlaton 19 NATO tagországból 30 repülőeszköz és több mint 500 előretolt repülésirányító vett részt illetőleg hajtott végre rendkívül komplex feladatokat. A Magyar Honvédség, az előretolt vadászirányítók mellett összesen 6 JAS-39 típusú vadászgéppel és 6 repülőgép vezetővel vett részt a kiképzésben. A gyakorlat során az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kijelölt hajózó állománya naponta kétszer, két Gripennel vett részt a gyakorlaton, melynek célja a szárazföldi csapatokkal történő együttmüködés optimalizálása és a légicsapások gyakorlása különböző szárazföldi célpontokra. Ezen képességek alapvetően is fontosak, de elengedhetetlenek a hadmüveleti területen nyújtott szövetségesi szerepvállalások során továbbá rendkívül hasznos gyakorlati tapasztalatot biztosítanak azon előretolt légi irányítók számára, akik a közeljövőben a NATO ISAF hadmüveleteiben vesznek részt Afganisztánban.
Magyarország volt az egyetlen résztvevő, amelyik saját bázisról, az erők kitelepítése nélkül teljesítette a feladatot, mely financiális szempontból meglehetősen költséghatékony módszer. A vadászgépek levegő-föld éles fegyverzettel repültek Szlovákián át Csehországba, ami a szokásostól eltérő diplomáciai engedélyeztetési eljárást von maga után.
A kéthetes gyakorlat során a magyar Gripenek elsősorban Csehország keleti lőterein és Namest térségében hajtottak végre gyakorló és éles, közvetlen légitámogatási feladatokat. Minden alkalommal a Litening III-as lézeres célmegjelölő konténerrel repültek, gyakorló nem éles feladatok során imitált Mk-82 és GBU-12 bombákkal mértek csapást az éppen irányítást végző JTAC állomány parancsára, míg éles bevetésen a 27 mm-es gépágyúval támadták a megadott célokat. Éjszakai feladatokra is sor került, amikor az elsötétített Prerov-i repülőtér felett kellett a Gripen géppárnak konvojt kísérnie, és az infrakamera alapján segítenie a földön tevékenykedő szárazföldi egységeket.
Összességében a Ramstein Rover gyakorlat elsősorban az idetelepült nemzetközi JTAC állomány felkészítését szolgálja, de előrelépést jelenthet a magyar Gripen hajózók levegő-föld képességének előrehaladásában. A gyakorlat alatt, 1 fő Namest-be települt magyar hajózó segítette a kapcsolattartást a Kecskemétről felszálló Gripenek és a RARO13 szervezőbizottsága között.
Szöveg: Gróf Gergely őrgy, Tóth Róbert hdgy.
Fotó: Gróf Gergely őrgy, Péter Zoltán szds, Tóth Róbert hdgy.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.