Még el sem kezdődött az orosz, ötödik generációs vadászrepülőgép, a PAK FA sorozatgyártása, a most napvilágot látott hír szerint Oroszországban megkezdődtek a hatodik generációs vadászrepülőgép fejlesztési munkálatai. A hírt az Orosz Légierő korábbi (1991-1998) parancsnoka, Pjotr Gyejnyekin hadseregtábornok osztotta meg a médiával. Elmondása szerint a hatodik generációs vadászgép már egy pilóta nélküli repülőgép lesz, azonban többet nem árult el a fejlesztés irányvonalát illetően. A volt légierő parancsnok megjegyezte, hogy „nem fognak egy generáción átugrani”, ezért Oroszország most teljes erővel az ötödik generációs, T-50 fejlesztésén dolgozik.
Korábban a T-50 (PAK FA) program berepülő pilótája, Szergej Bogdan úgy nyilatkozott, hogy Oroszországban a hatodik generációs vadászrepülőgép megjelenéséig, még nem kevesebb, mint 15 évnek el kell telnie. „Látható, hogy a különböző technológiák hatalmas ütemben fejlődnek, ugyanakkor azt is látjuk, hogy eljutni a negyedik generációs vadászrepülőgéptől az ötödikig 35 évbe tellett” – fejtette ki álláspontját Bogdan. A pilóta hozzátette, figyelembe véve azt a tényt, hogy a távlati repülőgépek pilóta nélküliek lesznek, a „pilóták által irányított légierő még hosszú életü lesz”.
PAK DA (Távolsági Repülők Perspektivikus Repülő-komplexuma) Az, hogy az orosz katonai vezetés milyen követelményeket fogalmazott meg (már ha készült ilyen követelményrendszer) a hatodik generációs vadászrepülőgéppel kapcsolatban, nem ismert. Az amerikai védelmi minisztérium korábban saját hatodik generációs gépével kapcsolatban két fontos dolgot jelölt meg: annak lopakodó tulajdonsággal, valamint kiemelkedő manőverező-képességgel kell rendelkeznie.
„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.