Két új géppel gazdagodott az Eglin légibázis állománya, így a jelenlegi legnagyobb F-35 Lightning II flotta 25 gépesre növekedett. Ezzel az állománnyal a légierős kiképzésért felelős 58. Vadászrepülő Század számára már lehetőség nyílik 4-6 reülési feladatot teljesíteni a délelőtti és a délutáni repülési váltásban egyaránt.
Az eglini F-35 kiképzőközpontban eddig több mint 30 pilóta hajtotta végre az átképzését, ez a szám a tervek szerint 72-re emelkedik az év végéig. A légierő már az ötödik csoport átképzését kezdte meg, a tengerészgyalogság a negyediket, míg a haditengerészet a másodikat.
2016 decemberéig a légierő szeretné elérni a kezdeti bevethető képességet (Initial Operating Capability) a típussal. A tengerészgyalogság ezt a mérföldkövet egy évvel korábbra, 2015 végére tüzte ki, míg a haditengerészet a tervek szerint csak jóval később, 2019 februárjában érheti el a kezdeti bevethetőség szintjét.
2013. június 5-én először indított AIM-120 AMRAAM légiharc-rakétát egy F-35A
Jelenleg az Eglin légibázison a repülőgépek száma a következőképpen alakul: a légierő12 darab F-35A-val, a tengerészgyalogság 11 darab F-35B-vel rendelkezik, emellett az Egyesült Királyság két B variánsa is megtalálható itt. A haditengerészet első két F-35C gépét a közeljövőben veheti át. Amint teljessé válik a flotta (ez 59 gépet jelent), körülbelül 100 pilóta és 2 100 müszaki átképzése bonyolódhat le évente. A program eddig jól halad, az oktatópilóták és a müszakiak elégedettek a típussal.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2024. július 22-én újabb mérföldkövet jelentő eseményt regisztrálhatott a Szlovák Légierő: megérkezett az első két F-16 Block 70 vadászbombázó északi szomszédunk Malacky-Kuchyňa Légibázisára.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.