2013. május 14-én, kedden 20 éves időszak ért véget a németországi Spangdahlem légibázis életében, ugyanis ezen a napon teljesítették itt utolsó repüléseiket az Egyesült Államokból idetelepült A-10-esek. Az utolsó feladatot repült Varacskos Disznó az 52. repülőezred 81. vadászszázadának állományába tartozik, mely egységet az Amerikai Légierőt érintő megszorítások következtében júniusban felszámolnak. Az utolsó négy csatarepülőgép várhatóan május 17-én búcsúzik németországi állomáshelyétől.
Jeff Hogan alezredes, repülőmüveleti főnök, egyúttal az utolsó feladatban résztvevő egyik pilóta a búcsú kapcsán elmondta: "Ez egy igazán szomorú nap a 81. vadászszázad számára, hiszen egy húszéves periódus záródik most le a Spangdahlem-be települt A-10-esek, pilótáik és a kiszolgáló személyzet életében, de a jövőben is folytatjuk munkánkat, csak éppen a helyszín változik."
Az utolsó felszállást teljesítő három pilóta a repülés során modernizált sisakkal repült, mely lehetőséget adott a Scorpion Helmet-Mounted Cueing System rendszer kipróbálására. Az utolsó repülés során az A-10-esek átrepültek a Németország középső részén található Fulda település felett is, mely az 1980-as években, a Hidegháború alatt fontos stratégiai helyszín volt. A spangdahlemi A-10-esek a Moody légibázison (Georgia állam) folytatják szolgálatukat.
Fotók: www.af.mil
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.