Norvégia 2017-ben venné át az első hat F-35-ösét, majd a következő években ugyanekkora mennyiséggel bővítené a flottáját. Így a terveik szerint 2024-re válhatna teljessé az 52 darabos géppark. A kormány a Norvég Parlament felé kérvényezte a hat darab F-35-ös beszerzését, ezzel a lépéssel pedig megkezdődött az ország eddigi legnagyobb védelmi beszerzése. A további hatdarabos csomagokat a parlamentnek évente szintén jóvá kell majd hagynia.
A jelenlegi ütemterv szerint a tervezettnél egy évvel korábban megkezdődik a gépek átvétele, viszont a teljes mennyiség leszállítását 2024-ig kitolják. A program költségei 12,9 milliárd norvég korona (2,18 milliárd dollár) körül alakulnak, de ez már tartalmazza többek között a szimulátorok és a képzés árát is. Ugyanakkor a kormány további 3 milliárd koronára nyújtott be kérelmet, amely a program további bizonytalan költségeit fedezné. Az F-35-ös program oslói szóvivője hozzátette, hogy ez az ún. bizonytalansági támogatás nem kapcsolódik a gépek végleges árához, viszont minden, a Norvég Parlament elég kerülő program esetében pénzügyi követelmény.
F-35A-k az Edwards légibázison (Fotó: Lockheed Martin)
Az 52 gép teljes költsége 62,6 milliárd korona, de ebben már benne van az a négy gép is, melyet 2015-2016 folyamán kiképzési célokra adnak át Norvégiának. Anne-Grete Strom-Erichsen védelmi miniszter elmondta, hogy a kormány arra a következtetésre jutott, hogy az F-35 az egyetlen típus, amely megfelel a jövőben támasztott követelménynek. Nincs vesztegetnivaló idejük, mivel az F-16-osok még ma is magas színvonalon teljesítenek, viszont egyre öregebbek.
Norvégiát a JSF program irányító bizottsága biztosította arról, hogy a Kongsberg által kifejlesztett Joint Strike Missile fegyvert integrálják a Block 4 verziójú vadászgépekbe. Ezt Strom-Erichsen védelmi miniszter fontos lépésnek nevezte, terveik szerint a rakétát értékesítenék a többi F-35-ös üzemeltető körében is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2024. július 22-én újabb mérföldkövet jelentő eseményt regisztrálhatott a Szlovák Légierő: megérkezett az első két F-16 Block 70 vadászbombázó északi szomszédunk Malacky-Kuchyňa Légibázisára.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.