Előre nem tervezett leszállást hajtott végre hétfőn egy F-35-ös a texasi Lubbock repülőtéren, miután a pilóta számára meghibásodást jelzett az egyik műszer. A gép társával együtt éppen Forth Worth-ból a nevadai Nellisre történő áttelepülését hajtotta volna végre, mikor a vészjelzés megjelent a pilóta számára, aki biztonsági okokból megszakította feladatát, míg a másik gép folytatta útját, és csatlakozott ahhoz a két géphez, melyek már korábban megérkeztek Nevadába.
A Lockheed szóvivője, Michael Rein elmondása szerint a cég szakemberei azonnal útnak indultak a gyártól 300 mérföldre lévő Lubbock repülőtérre, hogy kiderítsék mi okozta a vészjelzést. Amint ez megtörténik, a gép folytathatja útját a Nellis légibázisra, vagy visszatérhet a Lockheed telephelyére, a helyzet súlyosságától függően.
A nellisi érkezés pillanata (foró: www.nellis.af.mil)
A Lubbock Preston Smith Nemzetközi Repülőtér váratlan vendége számára a reptér személyzete gondoskodott a megfelelő ellátásról, először a helyi rendőrség emberei biztosították a csúcstechnikát képviselő gépet, majd olyan helyre vontatták, ahol kerítés választja el a kéretlen látogatóktól.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.