Az uljanovszki Aviastar-SP repülőgépgyárban megkezdték az első három széria Il-476 (Il-76MD-90A) szállítógép összeszerelését. A gyártó szerint az első sorozatgyártott repülőgép 2014-ben kerülhet az Orosz Légierőhöz. Az első széria Il-476-os már az összeszerelés végső stádiumában van, napjainkban történik a szárnyak és a farokrész szerelése a törzshöz.
Mint ismeretes, 2013. január 30-án megérkezett Zsukovszkijba az első Il-476-os, ahol egy sor repülési tesztnek vetik alá, többek között vizsgálják a fedélzeti rendszerek müködését, valamint a repülőgép stabilitását is. 2012 októberében az orosz védelmi minisztérium 39 darab Il-476 megrendeléséről írt alá szerződést, azonban a megrendelt példányszám 2020-ig elérheti a 100 darabot is.
Tervek szerint az Il-476-os több verzióban is készül majd, konkrétan a repülő harcálláspont változat fejlesztése 2013 végén kezdődik. Az átépített Il-476-osok a már kiöregedő Il-22-eseket váltják le. Az Il-476-os az Il-76-os szállítógép nagyban modernizált változata, mely új, módosított szárnyakat, PSz-90A-76-os hajtómüveket, LCD kijelzőket, új navigációs és vezérlő berendezéseket, valamint digitális avionikai rendszereket is kapott. Az első ilyen repülőgép 2012. szeptember 22-én emelkedett először a levegőbe.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.