Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt vonták vissza az F-35B STOVL változatra vonatkozó próbaidőt, és kapott zöld utat a program folytatása Leon Panetta védelmi minisztertől. Akkor úgy tűnt, hogy az új 5. generációs típus rövid úton fel- és függőlegesen leszálló variánsa túltette magát minden súlyos problémáján.
Ennek ellenére egy fejlesztés alatt álló típusnál rendre újabb és újabb hibák merülnek fel, legutóbb 2013. január 18-án közölték a hírt, miszerint az F-35B flotta ideiglenesen a földön vesztegel, miután az Eglin légibázison az egyik gép pilótájának müszaki okok miatt meg kellett szakítania a felszállást. A hiba a hajtómü üzemanyaggal müködtetett hidraulikus rendszerében keletkezett, a Pratt & Whitney illetve a Rolls-Royce szakemberei már dolgoznak a probléma megoldásán. A légierő számára kifejlesztett A és a hajófedélzeti C változatot nem érinti az ideiglenes repüléstilalom.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.