Ismét friss hírek láttak napvilágot a Szu-30SzM típusú harci repülőgépről: az Irkut repülőgépgyártó bejelentése szerint 2012. november 22-én, csütörtökön átadták az első két példányt az Orosz Légierő számára. A többfeladatú gép berepülése a szeptember 21-én teljesített szűzfelszállással vette kezdetét: a 01-es oldalszámú SzM első repülése sikeres volt, a gép a gyártó irkutszki repülőteréről emelkedett a levegőbe.
Az első két példány ünnepélyes átadási ceremóniáján jelen volt a légierő Gagarin és Zsukovszkij Kiképző Akadémiájának parancsnoka, Alexander Karcsevszkij vezérőrnagy is, aki a jeles esemény kapcsán elmondta: „Fontos megemlíteni, hogy az új típus már sorozatgyártás alatt áll, és nemcsak egy vagy két példányban fog az Orosz Légierő állományába kerülni, hanem többszázadnyi mennyiségben.”
A Szu-30MK alapjain kifejlesztett Szu-30SzM korszerüsített lokátort, kommunikációs és barát-ellenség azonosító rendszert, új katapultülést, és vektorálható hajtómüvet is kap. Az orosz védelmi minisztérium és az Irkut cég 2012 márciusában írta alá a szerződést 30 darab Szu-30SzM megvásárlásáról. Az első gépeket az eredeti tervek szerint 2013 elején adták volna át, ezzel szemben az első két példány már most átadásra került. A 30 darabos flotta várhatóan 2015-re lesz teljes.
Fotók: irkut.com
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2024. július 22-én újabb mérföldkövet jelentő eseményt regisztrálhatott a Szlovák Légierő: megérkezett az első két F-16 Block 70 vadászbombázó északi szomszédunk Malacky-Kuchyňa Légibázisára.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.