Az új, Kanada számára készített Boeing CH-147F közepes/nehéz szállítóhelikopter programja a terv szerint halad. Az első felszállást már teljesítette a típus 2012. június 24-én. A repülés összesen 80 percig tartott, eközben a pilóták ellenőrizték a gép alapvető repülési tulajdonságait, az új elektronikus rendszer és a Common Avionics Architecture System pilótafülke működését, melyek a pilóták terhelésének csökkentésére hivatottak.
Jelenleg a tesztek folytatása zajlik, földön és levegőben egyaránt, amelyhez a második példány is nemsokára csatlakozhat, mivel a tervek szerint a hónap vége felé fejeződik be az összeszerelése.
A fejlesztés alatt álló Chinook, amely Kanadában a CH-147F jelzést viseli, új törzsrésszel, nagy távolságra elegendő üzemanyagkészlettel, új pilótafülkével, digitális repülésvezérlő rendszerrel, jobb túlélőképességgel, páncélozott ülésekkel és az úgynevezett DIRCM (Irányított Infravörös Ellentevékenység) rendszerrel is rendelkezik. A 15 új helikopter leszállításáról szóló szerződést a felek még 2009 júniusában írták alá, az első gép leszállítására 2013-ban kerülhet sor.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, 2018. november 29-én adták át Budapesten a dinamikusan fejlődő Wizz Air légitársaság új kiképző központját, a Wizz Air Training Centre-t. Az azóta eltelt 6 és fél év bizonyította a modern szimulátorokkal felszerelt központ szükségességét: a pilóták és a légiutas-kísérők képzésének helyszínét most Olvasóinknak is bemutatjuk.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.