Az orosz Rosztvertol vállalat tervei szerint már az idén elkezdődhet a modernizált nehéz szállítóhelikopter, a Mi-26T2 sorozatgyártása - nyilatkozta a Rosztvertol vezérigazgatója, Borisz Nyikolajevics Szljuszar. Információk szerint, a jelenleg még tesztelési fázisban járó forgószárnyas sorozatgyártásával egy időben, már megkezdik annak exportálását is.
Szljuszar szavai szerint a modernizált Mi-26T2 új avionikát, többfunkciós folyadékkristályos kijelzőket kapott, melynek köszönhetően a személyzet száma ötről, két-három főre csökkent, továbbá a forgószárnyast éjjellátó képességekkel is ellátták. A többfunkciós kijelzők jelentősen csökkentik a személyzet leterheltségét, valamint a módosításoknak köszönhetően olcsóbb lesz a helikopter üzemeltetése, illetve a személyzet kiképzése is.

Oroszországban és a FÁK országaiban, továbbá Indiában és Venezuelában jelenleg Mi-26T-k állnak hadrendben, továbbá számos európai, ázsiai, latin-amerikai és afrikai országban is, több vállalat üzemelteti, lízingeli a típust - nyilatkozta a Rosztvertol vezérigazgatója. Mint ismeretes, az indiai védelmi minisztérium még 2009 májusában írta ki a nehéz szállítóhelikopter tendert, mely során 15 darab forgószárnyas beszerzése várható. A tenderre az orosz Mi-26T2 és az amerikai Boeing CH-47F Chinook nevezett.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Miközben már a negyedik magyar váltás szolgál a NATO legnagyobb szárazföldi missziójának helikopter egységében Koszovóban, Szolnokon az MH Kiss József 86. Helikopterdandár három korábban ott szolgált katonájával beszélgetett a honvedelem.hu misszióbéli tapasztalataikról. Dajka Attila őrnagy, főtiszt, oktató-berepülő gépparancsnok és Stark Péter Bence hadnagy, beosztott tiszt, H145M gépparancsnok helikoptervezetőként, Rontó Károly zászlós, sárkány-hajtómű ellenőr zászlós pedig üzembentartóként volt az első váltás tagja.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.