A Mil moszkvai helikoptertervező vállalat elkezdte az Mi-171-es helikopter új verziójának összeszerelését – írja az ITAR-TASSZ orosz hírügynökség. Az ulan-udei repülőgép- és helikoptergyár a napokban szállította át a Mil-nek az új forgószárnyas törzs részét. Információk szerint a Mi-171A2 sorozatgyártása 2014-ben kezdődhet el, továbbá az első példányok már abban az évben átadásra kerülhetnek.
A forgószárnyasnak addig még számos berepülésen kell átesnie, illetve meg kell majd felelnie az orosz és nemzetközi légügyi hatóság légialkalmassági bizonyítványa feltételeinek is. A Mi-171A2 lényegében a Mi-171A1-re épül, mely az „Oroszország Helikopterei” holding nyilatkozata szerint, a Mi-8/Mi-17–es család egyik legbiztonságosabb repülési tulajdonságokkal rendelkező forgószárnyasa lesz. A helikopter olcsó, az üzemeltetési, valamint az egy repült órára jutó költségek is lényegesen alacsonyabbak lesznek.
A Mi-171A2-t nagyobb üzemanyag tankokkal szerelik fel, így a hatótávolsága 850 kilométerre nő, valamint közel 5 tonna szállítására lesz képes. Továbbá a forgószárnyas a -50 és +50 Celsius fok közötti külső hőmérsékleten is megfelelő biztonsággal üzemeltethető.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2025. február 12-én, szerdán, helyi idő szerint 10 óra 15 perc körül, ködös időben a San Diego-öbölbe zuhant az Amerikai Haditengerészet egyik EA-18G Growler típusú harci repülőgépe.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.