Az Izraeli Légierő parancsnoka a napokban jelentette be, hogy döntés született az F-35I-k leendő állomáshelyéről: az ötödik generációs harci repülőgépek a Negev-sivatagban található Nevatim légibázisra kerülnek. Izrael 2010-ben írta alá az F-35-ösök beszerzéséről szóló szerződést, melynek értelmében, első körben 20 példányt vásároltak, közel 2,75 milliárd dollárért.
Az előzetes tervek szerint az első F-35-ös 2015-ben érkezhet meg Izraelbe, a hajózók átképzése azonban már egy évvel korábban megkezdődhet az Egyesült Államokban. A típus esetében azonban nehéz konkrét időpontokat meghatározni, mivel szinte naponta látnak napvilágot olyan hírek, melyek befolyásolják a horribilis összegeket felemésztő program alakulását.
Mindezek ellenére Izrael bizakodik az F-35I mielőbbi rendszeresítését illetően, a Nevatim légibázis pedig üdvözölte a döntést, mely szerint üzemeltethetik az ötödik generációs gépeket. A leendő állomáshely kiválasztásánál figyelembe vettek infrastrukturális, kiképzési, üzemeltetési és környezetvédelmi szempontokat is. A Nevatim légibázis 1982-ben kezdte meg müködését, az elmúlt közel harminc évben az Izraeli Légierő egyik kulcsfontosságú légibázisa lett. 2008 áprilisában kibővítették, melynek köszönhetően a Közel-Kelet leghosszabb kifutópályájával rendelkezik.
Szintén a típushoz – igaz nem izraeli vonatkozásban – kapcsolódó friss hír, hogy a napokban testet öltött az első brit F-35 is: a BK-01 jelzésü gép a Lockheed Martin Forth Worth-ben található gyárából gurult ki.
Nagyszabású, átfogó gyakorlatot hajtott végre nemzetközi részvétellel a Különleges Műveleti Légi Osztag a Zala vármegyei Sármelléken található Hévíz-Balaton Repülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.