Sikeresen teljesítette első felszállását a T-50 (PAK FA), az orosz ötödik generációs vadászrepülőgép második prototípusa - írta tegnap az Interfax. A Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexuma a Komszomolszk-na-Amure-i repülőgépgyár területén található repülőtérről (KnAAPO) emelkedett a magasba. A második prototípust szintén az a Szergej Bogdan berepülő-pilóta vezette, aki 2010. január 29-én az első prototípust is a levegőbe emelte.
Bogdan elmondása szerint a repülés során az összes rendszer kiválóan müködött. „A gép remekül viselkedett a levegőben, a repülőgép rendszerei és a hajtómü is hibátlanul müködött”- nyilatkozta a programban részt vevő, egy magát meg nem nevező forrás. A második gép repülését megelőzően számtalan földi tesztet hajtottak végre, vele párhuzamosan pedig folytak az első gép berepülései is, mely már túl van a 40. felszálláson is. Friss információk szerint azonban a február 23-ai második prototípus felszállása mégsem valósult meg, az Interfax hírügynökség által leadott hír kacsának bizonyult.
Arról, hogy a második gép mikor szállhat fel, csak annyit árultak el, hogy hamarosan. Tervek szerint a PAK FA berepüléseit 2011-2012-re fejezik be. Mint ismeretes, az első PAK FA ötödik generációs vadászgépeket az oroszországi Lipetsk légibázis kaphatja, várhatóan 2013-ban. Elképzelések szerint a sorozatgyártás 2015-ben kezdődik meg, első lépcsőben 60 darab repülőgép vásárlását tervezik. Arról, hogy összesen mennyi PAK FA kerül majd a légierőhöz, egyelőre nem tudni.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A májusi hónap igencsak gazdag lesz repülős programokban: többek között majálisok, előadások, sétarepülések, repülőnapok, családi napok sora várja az érdeklődőket az ország különböző pontjain, melyek közül biztosan mindenki talál majd kedvére valót!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.