2011. január 13-án érkezett meg a brit királyi légierő (RAF) Brize Norton-i légibázisára a hetedik Boeing C-17A Globemaster III típusú szállítógép, a hivatalos átadási ünnepségre pedig január 21-én került sor.
A ZZ177-es jelzésü repülőgép már szolgálatot teljesítő hat testvéréhez hasonlóan szintén a Brize Norton-i 99. századhoz kerül, mellyel tovább erősödik a RAF szállítókapacitása, illetve a hadmüveleteket támogató képessége világszerte. A század C-17-esei korszerüsített szoftverekkel és avionikával rendelkeznek, üzemanyag póttartályaiknak köszönhetően pedig hatótávolságuk meghaladja a 4000 mérföldet. Ez a típus az egyedüli a világon, mely nagy távolságú hadászati szállításokat képes végrehajtani úgy, hogy eközben rövid kifutópályával rendelkező, alkalmi repülőterekről is üzemeltethető. A brit királyi légierő szállítógépei az elmúlt években számos humanitárius küldetést teljesítettek, segítséget nyújtottak – többek között – a természeti katasztrófa által sújtott Pakisztánban, Chilében és Haitin is. A RAF jelenlegi egyik legkihasználtabb típusának számító C-17-es 2011 májusában ünnepli szolgálatba állításának tizedik évfordulóját, az eddigi hatdarabos flotta összesen már több mint 60 000 órát repült.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Olvasóink már jól ismerik a sok-sok éve működő JETfly Webáruházat, melyben repüléshez kapcsolódó relikviákat, illetve ruházati termékeket rendelhetnek meg. A kínálat folyamatosan bővül, mutatjuk a legfrissebb ajánlatokat, melyek a közelgő ünnepek kapcsán is szép ajándékok lehetnek!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.