A Flying Legends különlegességei - Douglas A-26B Invader

A típus kifejlesztésének története

Az A-26-os könnyü bombázó eredete az 1940-es évek elejéig vezethető vissza. A kétmotoros repülőgépet – a RAF de Havilland Mosquito, vagy más egyéb típusokhoz hasonlóan – egykormányosra tervezték. A gép rajzait végül Edward Heinemann, Robert Donovan és Ted R. Smith készítette el. 1941 májusában az Egyesült Államok Hadseregének Légiereje (USAAF) mindössze három mintapéldányt rendelt meg. A Douglas XA-26 (41-19504 szériaszámú) prototípusa 1942. július 10-én, az El Segundo-i Mines Fieldről, Benny Howard pilóta irányításával emelkedett először a levegőbe. A korai kísérletek bár a gép kiváló teljesítményről és vezethetőségről tanúbizonyságot tettek, ennek ellenére mégis feltártak apróbb hibákat. Kezdetben például különféle problémák adódtak a motorhütéssel, illetőleg a motor teljesítményével, amelyeket végül sikerült kijavítani. Ezen kívül átalakították a motorburkolatot és a légcsavarokat is. Továbbá az orrkerekes futómü is módosításra szorult, mivel a kísérletek során rendszeresen összecsuklott.

Invader a levegőben

Bombázó születik

A kezdeti gyermekbetegségek leküzdése után, végül beindulhatott a bombázó-széria (A-26B) sorozatgyártása. Ezen a típuson elsőként alkalmazták a NACA lamináris szárnyszelvényt, valamint a kettősen réselt fékszárnyakat. Az orr-részben optikai célzóállást alakítottak ki. A gépet kezdetben hagyományos orr-résszel építették, amelyben hat (később 8 db) 12,7 mm-es géppuskát helyeztek el. Ezen kívül további két-két géppuskát a felső és alsó távirányítású lövésztornyokba szereltek. Belső bombaterhelése 1814 kg volt, de később ezt kiegészítették a 907 kg-ig terjedő szárny alatti teherrel. Majd az ezután következő A-26C jelü modell már üvegezett orr-részt kapott, amelyben a közepes magasságból végrehajtott csapásméréshez, egy Norden típusú bombacélzót is felszereltek. Éppen ezért elől, mindössze csak 2 db rögzített M-2-es géppuskának maradt már hely.

A Douglas A-26B Invader névre keresztelt gépeket 1943. decemberében rendszeresítette az USAAF. Először a Csendes-óceáni hadszíntér délnyugati szektorában müködő 5. amerikai légi hadsereg kötelékében jelentek meg az Invaderek. Történetük során elsőként 1944. június 23-án, Manokwari-ban bombáztak japán célpontokat. Európában, 1944. szeptemberében a 9. légi hadsereg kötelékében jelentek meg az első A-26-os bombázók. Két hónappal később, november 19-én már végre is hajtották első bevetésüket.

Az Invaderek a II. Világháború végéig összesen több mint 18000 tonna bombát dobtak le európai célpontokra

A nagy túlélő

A II. világháború befejezése után több mint 300 db A-26-ost kivontak a katonai szolgálatból. Ezeket a polgári életben (teher- és utasszállítóként) továbbra is használták. A gépek akkor már a „Federal Aviation Administration” (FAA), az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalának polgári lajstromszámaival repültek. A maradék közel 1000 db-ot az USAAF légi bázisai (Davis-Monthan, Hill és Kingman) között osztották el. Az 1950-es évek közepén kísérleteztek még a légi utántöltő és erdőtüzek megfékezésére használható tüzoltó A-26-os változatok kidolgozásával is.

A hidegháború idején az amerikaiak továbbra is hadrendben tartották a kétmotoros Douglas A-26 Invader könnyübombázókat, noha sorozatgyártását akkorra tulajdonképpen már leállították. Az időközben önállóvá vált légierő (USAF) hadászati parancsnoksága (SAC), az Invadereket, 1948-1965 között immár B-26-os (RB-26-os) jelzés alatt szerepeltette. (Tehették ezt azért is, mert 1948-ban kivonták a Martin B-26-os Maraudereket, és azok jelzését a Douglas-féle A-26-os örökölte meg.) Ezután a még szolgálatban álló, vagy a később átalakított gépek részt vettek az akkori idők szinte valamennyi konfliktusában (koreai, vietnami háborúk, illetve kongói, angolai, nigériai polgárháborúk). Az US. Navy 1962-ig használta a tengerészeti változatot, amelyet kezdetben JD-1-es és JD-1D névvel, majd 1948-tól már UB-26J és DB-26J típusjelzéssel láttak el.

Jól látható a géppuskákkal megtüzdelt orr

Az utolsó A-26-ost 1972-ben, a Légi Nemzeti Gárdától (Air National Guard) vonták ki. A gép a „National Air and Space Museum” tulajdonába került. Az A-26-os különféle változatait az amerikai légierő és haditengerészet (USN) mellett, még a Francia Légierő, továbbá más országok is alkalmazták. Így például: Brazília, Chile, Kuba, El Salvador, Guatemala, Indonézia, Nicaragua, Peru, Portugália, Szaúd-Arábia, Dél-Vietnam, Törökország, valamint Nagy-Britannia. A Douglas A-26 Invader verzióiból végül összesen 2445 db-ot (más források szerint 2452-őt) gyártottak, ebből 1355-öt a B-, illetőleg 1090 db-ot a C-szériákból. Egy repülőgép ára 242595 USA dollárt tett ki.

Inváziós csíkok a szárnyakon és a törzsön

Repülő legenda

Napjainkra a Douglas A-26 Invader típusokból összesen több mint 90 példány maradt fenn, amelyekből kb. 40 db ráadásul még repülőképes állapotban is van. Ez utóbbiak közül két B-26-os még egy amerikai mozifilmben is szerepelt. Az „Always” címü produkciót 1989-ben, Steven Spielberg forgatta, amelyben tanker gépként (a No. 57-es – N9425Z és a No. 59-es – N4818E jelzéssel) voltak láthatók. A masinák Steve Hinton és Dennis Lynch pilóták tulajdonát képezték.

Duxfordba, a 2008-ban megtartott „Repülő Legendák” légi bemutatóra, egy Douglas A-26B Invader oldtimer kétmotorost küldtek el a svédek. A Halmstad-i székhelyü „Scandinavian Historic Flight” tulajdonában állógépet még 1944-ben építették kétkormányos, kiképző változatban. (Gyári száma: 27881, USAAF széria száma pedig: 44-34602.) Ezután az amerikai légierő oktatási célokra használta csupán, így a vasmadár sohasem vett részt a légi harcokban. E katonai pályafutás befejezése után – immár N8392H jelzéssel – szállítógépként használták tovább. Később a gépet felújították, és a II. világháborús amerikai 9. légi hadsereg európai mintáinak megfelelő festését kapta. A repülőgép belsejét ellenben nem alakították át. 1986-ban a masina végül a svéd „Scandinavian Historic Flight” (SHF) tulajdonába került át. A szerkezetet ekkor teljesen felújították, majd ezután, 1988-ban, sikeresen átrepülték az Atlanti-óceánon át Észak-Európába. A gép azonosító száma jelenleg: 434602, lajstromszáma pedig: N167B. Az A-26-os gép elnevezése: „Sugarland Express”.

Felszállás közben, háttérben a jellegzetes angliai táj

A svéd Invadert elsősorban Észak-, valamint Nyugat-Európában láthatják a repülés rajongói. Magyarországon illetve a szomszédos államokban viszont igencsak ritkán látott vendégnek számít. Az A-26B főpilótája, Paal Engelstad, aki 2008-ban több bemutatót is repült Hollandiában, Norvégiában, Franciaországban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, valamint Belgiumban.A „Scandinavian Historic Flight” 1986-ban katonai repülőgépek felújításának, illetve bemutatásának céljával alakult. A vállalkozás elnöke: Anders K. Saether. A vasmadarak, amelyeket időközben megvásároltak, egytől-egyig oldtimer jellegü gépek. Az amerikai gyártmányok természetesen az USAAF eredeti színeivel repülnek. A gépparkot jelenleg egy-egy AT-6G Harvard (LN-TEX), P-51D Mustang (N-167F), A-26B Invader (N-167B), DH-100 Vampire (LN-VMP), F-58 Hunter (LN-HNT), TF-35 Draken (OY-SKA) alkotja. Az SHF eddig már több mint 3000 repült órát tudhat a háta mögött. A katonai és civil bemutatóik száma – egy átlagos évben – 80 körül mozog, és mindezt többnyire tíz Nyugat-európai ország rendezvényein teljesítik. Az SHF gépei eddig már különféle mozifilmekben is szerephez jutottak. Így 1988-ban, a nálunk kevésbé ismert, svéd „Tre Karlekar” címü produkcióban debütáltak először. Majd az 1989-es „Memphis Belle”, valamint az 1998-as „Saving Private Ryan” angol alkotások révén már hazánkban is ismertté válhattak. Ezen túl, 1998-ban az SHF, már a „Federation Aeronautique Internationale” (FAI – Nemzetközi Repülő Szövetség) „For Promoting The Interes Of Aviation” elnevezésü kitüntető díját is elnyerte.

A duxfordi Flying Legends repülőnapon a személyzet korhü öltözékben repüli a veterán vasmadarakat

A Douglas A-26B Invader legfontosabb müszaki adatai:

Személyzete: 3 főMotor: 2 db egyenként 2000 LE-s (1500 kW) Pratt & Whitney R-2800-27 „Double Wasp”, 18 hengeres, kétsoros csillagmotorFesztávolság: 21,34 mHosszúság: 15,24 mMagasság: 5,64 mSzárnyfelület: 50 m²Üres tömeg: 10365 kgFeltöltve: 12519 kgMax. felszálló súly: 15880 kgMaximális sebesség: 570 km/hEmelkedő képesség: 6,4 m/sSzolgálati csúcsmagasság: 6736 mHatótávolság: 2085 km 3050 m magasságbanSzárnyterhelés: 250 kg/m²Repülési idő: 4 óra 30 percFegyverzet: 6 db 12,7 mm-es M2 Browning géppuska az orrban, 2-2 db 12,7 mm-es M2-es a távirányítású háton lévő, illetve hasi lövésztoronyban, 1814 kg bomba a belső térben, valamint 907 kg a külső szárny alatti tartókon

A közönség közvetlen közelről szemlélheti a pályára ki és beguruló gépeket