Hosszú tárgyalások után az Egyesült Államok folytatja a maradék 12 darab F-16C/D block 52-es verziójú vadászgép átadását Egyiptom számára. Az első 8 példány már korábban, 2012-ben leszállításra került. A szállítások folytatásáról a napokban John Kerry amerikai külügyminiszter kairói látogatásakor egyeztek meg a felek.
8 F-16-os már augusztus elejére leszállításra kerül, a maradék 4 pedig szeptember-november hónapban esedékes. A fegyverek szállításának tilalmáról még 2013 közepén döntött az USA, az akkori egyiptomi zavargások miatt. Érdekesség, hogy az Egyesült Államok a múlt évben, korábbi egyiptomi kérésre, 2014 decemberében mégis leszállított 10 darab helikoptert, melyek a terrorizmus elleni harcot segítik. Továbbá az Obama kormány a közeljövőben egy 1,3 milliárd dollár értékü katonai segélyt is ígért Egyiptomnak. Az afrikai ország számára az F-16-os már nem ismeretlen típus, ugyanis 1980-as évektől 224 darabot szerzett be, 6 beszerzési program keretében.
Az első 42 példány még 1982-ben érkezett meg. Később 2009-ben Egyiptom benyújtotta igényét 24 darab C/D block 52-es verziójú F-16-osra, illetve újabb földi kiszolgáló berendezésekre és fegyverekre összesen 3,2 milliárd dollár értékben. Később a példányszámot 20 darabra csökkentették. A konkrét szerződés aláírására 2010 márciusában került sor, 16 együléses C és 4 kétüléses D példány vásárlásáról. Az F-16-osoknak már 2013-ban meg kellett érkezniük, azonban a tilalom miatt ez nem valósult meg.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.