A cseh Aero Vodochody repülőgépgyár a párizsi légikiállításon jelentette be, hogy Pardubicébe kerülnek az első modernizált L-39NG kétüléses sugárhajtású gyakorlógépek. A gépek azonban nem új gyártásúak lesznek: a LOM Praha a jelenleg is repülő, a Centru Leteckého Výcviku (CLV) repülőiskola állományába tartozó hét, hagyományos L-39-est építteti át az újabb, L-39NG változatra.
A LOM Praha emellett egy újépítésü gép vásárlására opciót kapott. A leendő katonai pilóták képzésére szánt L-39NG prototípusának első felszállására várhatóan 2015 második felében kerül sor, a sorozatgyártás pedig 2018-ban kezdődhet majd meg. A gépeket az eddig használt AI-25TL hajtómüvek helyett nagyobb tolóerejü, megbízhatóbb Williams FJ44-4M hajtómüvek emelik a levegőbe. Emellett megújul a pilótafülke müszerparkja is, és a gép sárkányszerkezetét is modernizálják.
Az Aero Vodochody szerint jelenleg is folynak a tárgyalások a Breitling Jet Team-mel, melyek L-39-eseit cserélhetnék le L-39NG-kkel. Az amerikai Draken International vállalat, mely a cseh kiképzőgépek amerikai exportjával foglalkozik, szintén érdeklődését fejezte ki a modernizációval kapcsolatban.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.