2026. 04. 30. csütörtök
Katalin, Kitti
: 366 Ft   : 313 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hivatalosan is bemutatkozott Magyarországon a hazai fejlesztésű elektromos repülőgép

Hivatalosan is bemutatkozott Magyarországon a hazai fejlesztésű elektromos repülőgép
JETfly  |  2016. 09. 29., 12:25

Bemutatták az eFusion névre keresztelt, teljesen elektromos repülőgépet.

A nemzetközi porondon aratott sikere után itthon is bemutatták az eFusion névre keresztelt, teljesen elektromos repülőgépet. Különlegessége – az elektromos üzem mellett –, hogy hazai fejlesztésű: hajtásáról a Siemens Zrt. kutatás-fejlesztési csapata és a németországi anyavállalat által közösen fejlesztett rendszer gondoskodik, a repülőgéptestet pedig a Magnus Aircraft Zrt. fejlesztette és gyártotta.

A fenntartható megoldások egyre nagyobb szerephez jutnak a közlekedésben is, az elektromos kerékpárok és autók után pedig elérkezett a repülők ideje. Hosszas kutatómunkával alkotta meg ugyanis a Siemens az eFusion nevű elektromos repülőgép hajtásrendszerét.

A Siemens számára különösen fontos, hogy továbbra is részese legyen a közlekedés forradalmasításának, aminek következő lépése kétségkívül a fenntartható megoldások fejlesztése. Jövőre lesz 130 éve, hogy a Siemens jelen van Magyarországon. Siemens technológia hajtja a főváros villamosait és metróit, most pedig a repülésen a sor, a K+F csapat kitartó munkájának köszönhetően készült el az eFusion.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Az eFusion 2016 áprilisában szállt föl először a kecskemét-matkópusztai repülőtérről, a szakma nemzetközi képviselői pedig április 20-án, az AERO 2016 nemzetközi repülős szakmai kiállításon ismerhették meg. Az oktató és alap műrepülésre, valamint vészhelyzeti képzésre egyaránt alkalmas gép üzemeltetése olcsóbb és még inkább környezetbarát alternatívát jelent majd a nagy fogyasztású, hagyományos belső égésű motorral rendelkező repülőgépekhez képest.

„A Siemens számára a környezetbarát, energiahatékony repülés kiemelkedő fontosságú, hiszen célunk, hogy szerepet játsszunk a jövő elektromos repülőinek és hibrid hajtásrendszerrel szerelt utasszállítóinak létrehozásában. A jövőbeli fejlesztések iránya a kisebb gépektől az egyre nagyobbak felé fog haladni. Fontos, hogy az általunk fejlesztett hajtásrendszereket minél többet teszteljük a levegőben is: ezért igen fontos tapasztalatokat szereztünk az eFusion légi tesztelésével. A repülőgép elektromos hajtásrendszerét a magyar és a német Siemens közösen fejlesztette, de a munkában részt vettek magyar kis- és középvállalkozások, valamint egyetemek is.” – mondta el Dr. Frank Anton, a Siemens AG elektromos repülőgép-fejlesztési üzletágának igazgatója.

Az együttműködés kapcsán Katona Imre, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója hozzátette: “A Magnus Aircraft, mint magyarországi repülőgépgyártó számára fontos pillanat a mai. A fejlesztés megkezdése óta azon dolgoztunk, hogy a mérnökök által kigondolt elektromos hajtás segítségével valóban a levegőbe emelkedhessen az általunk épített eFusion. Az azóta teljesített számos sikeres repülés bizonyítja, hogy valóban jól dolgoztunk és a közös munkának, és a két vállalat együttműködésnek van jövője. A nagy büszkeségre okot adó eFusion iránt a világ minden pontjáról érdeklődnek, várják, szeretnék kipróbálni, valamint a jövőbemutató fejlesztésnek részeseivé és felhasználóivá kívánnak válni." 

A jövő kapcsán Dr. Balázs Gergely, a Siemens kutatás-fejlesztési vezetője kifejtette: „Egy fontos mérföldkövet már teljesítettünk, az előírt tesztrepülések fele sikeresen lezajlott, amely közben hangoltuk és optimalizáltuk a hajtásrendszert, valamint lehetőség nyílt több légcsavart kipróbálni. A hátralévő tesztelési időszakban folytatjuk a teszteket a hajtás tökéletesítése érdekében. Célunk, hogy a jövőben a jelenlegi elektromos repülőgéphajtás prototípusból terméket fejleszthessünk és azt kis szériában előállíthassuk. Ezen kívül munkánk fontos része új technológiák kutatása, fejlesztése és integrálása repülőgépekbe. ”

Az eFusion repülőgépről további információ az alábbi honlapon található, az első tesztrepülésről készült videó pedig a Youtube felületén érhető el.

Siemens – Több mint 125 éve Magyarországon

A Siemens AG a világ több mint 200 országában van jelen és mintegy 350 000 munkatársat foglalkoztat világszerte. A 2015. szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a vállalat 75,6 milliárd eurós árbevételt és mintegy 7,4 milliárd eurós adózás utáni eredményt ért el. A Siemens magyarországi jelenléte az első budapesti villamosvonal megépítésével, 1887-ben kezdődött. Az első hazai Siemens vállalat (Siemens & Halske Budapest) 1890-ben történt megalapítása óta – a II. világháborút követő kényszerszünettől eltekintve – a Siemens vezető szerepet játszik az ország modernizációjában, az infrastruktúra fejlesztésében. A magyarországi Siemens-csoport tagja a Siemens Zrt., a Siemens Healthcare Kft., valamint az evosoft Hungary Kft. A csoport tevékenysége az energia, az infrastruktúra, az ipar, és az egészségügy területére terjed ki.  Portfóliója magában foglalja komplex projektek kivitelezését, Siemens berendezések értékesítését és szállítását, valamint az olyan kapcsolódó szolgáltatásokat, mint a műszaki tanácsadás, a tervezés, a telepítés, az üzembe helyezés, a műszaki üzemeltetés, vagy a szerviz. Két termelő üzemében nemzetközi piacra állít elő részben hazai fejlesztésű termékeket, valamint a hazai szoftverfejlesztésben is érdekelt. A Siemens Zrt., valamint a csoporthoz tartozó további Siemens leányvállalatok az elmúlt öt évben több mint 800 fővel növelték foglalkoztatottaik számát. http://www.siemens.hu

Forrás: Siemens Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 27., 16:45
Dr. Bali Tamás dandártábornok pályája jól példázza, hogyan válik a repülés iránti rajongásból több évtizedes katonai hivatás. Az interjúban az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság légierő parancsnokhelyettese mesél helikopterpilótaként töltött éveiről, missziós tapasztalatairól, korábbi parancsnoki beosztásáról, a magyar légierő képességfejlesztésének irányairól, valamint arról a sokrétű szolgálatról, amely mostani pozícióját jellemzi.
2026. 04. 14., 16:45
A közelmúltban számoltunk be lapunkon arról, hogy február végén deaktiválták az Amerikai Légierő 571. Repülőgép Karbantartó Századát, mely az A-10-es csatarepülőgépek hasonló munkálatait is végezte. Most egy friss, a típushoz kapcsolódó hír érkezett, mely egy újabb fejezetet zár le az A-10-esek történetében.
2026. 04. 07., 18:00
Miközben már a negyedik magyar váltás szolgál a NATO legnagyobb szárazföldi missziójának helikopter egységében Koszovóban, Szolnokon az MH Kiss József 86. Helikopterdandár három korábban ott szolgált katonájával beszélgetett a honvedelem.hu misszióbéli tapasztalataikról. Dajka Attila őrnagy, főtiszt, oktató-berepülő gépparancsnok és Stark Péter Bence hadnagy, beosztott tiszt, H145M gépparancsnok helikoptervezetőként, Rontó Károly zászlós, sárkány-hajtómű ellenőr zászlós pedig üzembentartóként volt az első váltás tagja.
2026. 03. 24., 11:14
Nem egyszerű a helyzete a moszkvai vezetésnek, ha az orosz űr- és légierő napi műveleteit, illetve a régóta esedékes generációváltását kívánja megoldani. A felemás, de a fejlesztéseket, gyártást mindenképp drágító, nyugati szankciók mellett számolnia kell a fegyverpiaci pozícióinak feladásával is.
2026. 03. 03., 17:00
Újabb mérföldkövet jelentő eseményről számolt be a Portugál Légierő a KC-390-es szállító repülőgépe kapcsán: az eddigi leghosszabb távú repülésüket Portugália (Beja) és Mozambik (Maputo) között teljesítették a napokban, 15 óra 25 perc alatt.
2026-04-07 15:39:15
2026. április 3-án elindult az Asiana Airlines új, közvetlen járata Dél-Korea vibráló fővárosába, Szöulba, ahol a tradíció és a modernitás izgalmas együttélésével találkozhatnak az utazók. A hagyományt képviselő paloták és a futurisztikus felhőkarcolók metropoliszába a heti két új összeköttetéssel együtt már napi rendszerességgel lehet elrepülni Budapestről, a Korean Airlines meglévő járataival együtt.
2026-03-30 16:45:45
A Wizz Air minden eddiginél több járatot üzemeltet a nyári menetrendi időszakban Budapestről. A légitársaság nyári kapacitása 30 százalékkal haladja meg a tavalyi évit: két új repülőgép érkezik a budapesti bázisra, amelyekkel a népszerű déli nyaraló városok mellett egyre több északi célállomás is karnyújtásnyira kerül.
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 04. 27., 09:19
Az ötvenes-hatvanas években egy magyar átlagember csak nagy ritkán jutott kézzelfogható közelségbe egy helikopterhez.
2026. 04. 15., 12:28
Szolnokon megtörtént az, amire eddig nem volt példa a hazai katonai repülésben. A felszállást előkészítő műszaki szakember, az oktató és a növendék is nő volt. Ők hárman új fejezetet nyitottak az MH Kiss József 86. Helikopterdandár történetében.
2026. 04. 13., 11:51
Egyre több pilótajelölt vág bele élete egyik legmeghatározóbb élményébe: az első egyedüli repülésbe. Amikor az oktató kiszáll, és csak ő marad a pilótafülkében – ez az a pillanat, amikor valóban pilótává válik valaki.
2026. 03. 30., 13:09
Az 1980-as évek közepén a lassan kiöregedő Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopterek pótlására - akkoriban szokatlan módon - nyugati irányba indultak meg a tapogatózások.

  Legfrissebbek most

2026. április 29-én, szerdán, újabb mérföldkövéhez érkezett a Magyar Légierő Gripen programja, hiszen két új JAS 39C érkezésével immáron 16 gépesre bővült a flotta, fontos részét képezve a hazai Gripen üzemeltetés 20 éves jubileumának. Mutatjuk Olvasóinknak az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár mai eseményéről készült felvételeket!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.