2017. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 310 Ft   : 261 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Budapest Airport: megdőlnek a forgalmi rekordok

JETfly  |  2011. 07. 08., 09:12

Meredeken emelkedik a hazai légiforgalom. A budapesti repülőtér történetében soha nem látott júniusi utasforgalmi számokkal indult a nyaralási szezon. 2011 első félévének adatai alapján úgy tűnik, a 2007-es eddigi rekord év a második helyre szorul, és ha kitart a jelenlegi fellendülés, a Budapest Airport kimagaslóan jó nyári szezonra számíthat.

Minden szempontból tartós növekedési pályára állt a Liszt Ferenc repülőtér forgalma – ez derül ki a legfrissebb júniusi, valamint az idei második negyedévet összegző utasforgalmi adatokból. A Budapest Airport minden idők legerősebb júniusával kezdte a nyaralási szezont, az év hatodik hónapjának forgalma 2008 óta először lépte át a nyolcszázezres utasszámot – egészen pontosan 827 457 utas fordult meg a repülőtér termináljaiban.

Szintén bíztatóak a 2011 második negyedévre, illetve a félévre vonatkozó összesített adatok. Idén januártól júniusig csaknem négymillió (3 990 869) utasa volt a budapesti repülőtérnek, ami szintén rekord. A forgalomnövekedés a tavalyi vulkáni hamu miatti forgalomkiesés hatásait leszámítva is 7,7 százalékos az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, amellyel Budapest a térség élvonalába tartozik.A Budapestről elérhető városok közül London (mindhárom repterét beleértve) továbbra is tartja betonbiztos első helyét, júniusban csaknem 80 ezer utas indult Nagy-Britannia fővárosába. Párizst és Frankfurtot, mint a második és harmadik legnépszerübb desztinációt pár száz főnyi különbséggel ugyanannyi (44 ezer) utas választotta. Figyelemre méltó emellett Amszterdam negyedik helye, amely alig marad le az élbolytól a havi 35 ezres forgalmával, ez azonban több mint 40 százalékos erősödés egy évvel ezelőtthöz képest. (Akkor még nem járt ide a KLM.)

Valamennyi légitársasági szegmens hozta az idén már megszokott növekedési rátát. A hagyományos légitársaságok piaca egy év alatt 30 százalékot bővült. Különösen nagyot léptek előre az interkontinentális járatokat üzemeltető légifuvarozók: idén júniusban felével több utast szállítottak, mint egy évvel korábban – köszönhetően az idén Katar fővárosával, Dohával, valamint egy újabb New York-i járattal bővített kínálatnak. A fapados légitársaságok szegmense is tartotta stabil növekedését, ebben a hónapban több mint 8 százalékkal.

Érdekesség, hogy a magángépes terminál forgalma egy év alatt a duplájára nőtt – ez részben az EU elnökség miatti számos diplomáciai járatnak köszönhető. Emellett a magyarországi zenei fesztiválok külföldi fellépői is egyre gyakrabban érkeznek magángépeikkel Budapestre.

„Az idei eredmények elégedettségre adnak okot, különösen azért, mert a piac az általunk vártnál is jobban nőtt.” – mondta el Kam Jandu légiközlekedési igazgató, majd hozzátette: „Az utasszámok folyamatos növekedése azt mutatja, hogy az útvonalhálózatunk üzleti és szabadidős utazók számára egyaránt vonzó. Mind a hagyományos légitársaságok, mind a fapados fuvarozók, sőt, a légiáru szállítók is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ami hozzájárult a növekedéshez. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a tendencia a következő hónapokban mindenképpen folytatódik – erre enged következtetni az a tény is, hogy idén nyárra minden eddiginél több slot-ot (légiforgalmi résidőt) igényeltek a légitársaságok a budapesti repülőtéren. A rendelkezésre álló információk szerint a téli szezon is ígéretes lesz, ez pedig nagy lendületet ad nekünk abban, hogy a közép-kelet-európai régió legjobb légikikötője legyünk.”

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-09-22 09:58:04
A brit védelmi miniszter, Michael Fellon a napokban arról számolt be, hogy kollégájával, Khalid bin Mohammad Al-Attaiyah katari védelmi miniszterrel, szándéknyilatkozatot írtak alá 24 darab Eurofighter Typhoon eladásáról.
2017-09-18 13:38:42
Oroszország és Kazahsztán szerződést írt alá további 12 Szu-30SzM beszerzéséről, nyilatkozta Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködés kérdésben illetékes tanácsadója a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 25., 14:11
A brit Police Aviation News szakmai magazin szeptemberi számában megjelent információ szerint a magyar rendőrséghez (Légirendészet) kerül kettő – vagy az összes – olyan korábbi brit MD–902-es Explorer helikopter, amelyek eddig Nagy-Britanniában a brit rendőrség kötelékében teljesített szolgálatot.
2017. 09. 25., 12:42
Megint csúszhat, legalábbis néhány hónapot, a 179 gépre szóló program. Ha egy töltőcső megkarcol egy lopakodót, akkor az már nem képes lopakodni.
2017. 09. 22., 12:54
A Stratolaunch túlesett olyan fontos próbákon, mint az üzemanyag- és az elektromos rendszer ellenőrzése, de saját erejéből még nem gurult.
2017. 09. 21., 09:19
A kérdés adott hát: ilyen „titkos is és misztikus, kissé utópisztikus” esetekből kiindulva vajon milyen reményeink lehetnek a Zrínyi 2026-ra vonatkozólag?

  Legfrissebbek most

2017. szeptember 24-én, vasárnap egy airshow keretein belül, Terracina partjainál repülte dinamikus programját Gabriele Orlandi százados Eurofighter Typhoon-jával, de az egyik manőver kivitelezése nem sikerült, tengerbe csapódott és életét vesztette.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

„Köszönöm a kontingens tagjainak aktív tevékenységét, a feladatok fegyelmezett végrehajtását! Szolgálatukkal jelentős mértékben járultak hozzá a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni sikeres koalíciós offenzívához!”