2025. 12. 10. szerda
Judit
: 383 Ft   : 329 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Beindult a „hadi-képezet” - Egy kiállítás (katona)képei

JETfly  |  2015. 03. 09., 14:31

„Hadi-képezet… ahogy a katonai objektív látja” címmel megnyílt dr. Toperczer István alezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vezető repülőorvos–fotóművészének kiállítása a pákozdi Katonai Emlékparkban, március 7-én. Az alkotó elmondta: a tárlat szándékai szerint bemutatja azt a környezetet, ahol a katonák dolgoznak.

„Ha nem elég jók a képeid, nem vagy elég közel” − idézte beszédében Robert Capa, magyar származású, világhírü (háborús) fotográfus hitvallását dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese. 

„Szerencsére dr. Toperczer István alezredes – aki húsz éve katonaorvos, és annál is több ideje foglalkozik fotográfiával – a földön is és a levegőben is mindig elég közel volt ahhoz, hogy katonai hivatását megörökítse” – folytatta az altábornagy. 

Hallhattuk, hogy a kiállított képek földön és levegőben, illetve a földről és a levegőből mutatják be a Magyar Honvédség különleges vagy hétköznapi pillanatait – olykor ezek ötvözetét – és a katonát mint embert. A Honvéd Vezérkar főnökhelyettese kiemelte: a fotómüvész két váltásban is szolgált Afganisztánban, ahol minden hétköznap tartogat különlegességet, kihívást egy európai ember, sőt, még a katonák számára is. Hiszen – húzta alá – a magyar katona Afganisztánban háborúban szolgált. Hozzáfüzte: dr. Toperczer István megörökítette azt a missziós-háborús valóságot, amelyet a katonák a bőrükön éreztek. 

„Ugyanakkor a magyar légierőről készült fényképein pedig ott a történelem. Olykor régi várak tünnek fel a fotókon, vagy a régmúlt és a jelen szállító-repülőgépe repül kötelékben. Dr. Toperczer István alezredes a haderő elmúlt húsz évének szubjektív fotográfus-krónikása” – zárta beszédét az altábornagy. 

A kiállítást Féner Tamás Kossuth-díjas fotómüvész nyitotta meg, aki felidézte az orvosszakma és a katona-fotográfusi hivatás sajátos történelmi párhuzamait. Kiderült például, hogy az éter-altatásos narkózis hazai elterjedésével egy időben mutatta be Louis Daguerre a dagerrotípiát, vagyis az első olyan optokémiai képrögzítési eljárást, amelyik tartósnak bizonyult. 

„Hogy ecseteljem az egybegyülteknek a repülős-fotósok elmeállapotát, elmondom, hogy a második világháború idején az amerikai hadseregben szolgáló Margaret-Bourke White kimosatta egy B−25-ös Mitchell bombázó pót-üzemanyag tartályát, leszereltette az elejét, helyére pedig plexilapot csavartatott fel. Így kedvére fényképezhette az alacsonyan támadó bombázóról a vadul védekező japánokat… Komolyabbra fordítva a szót, feltehetjük a kérdést, hogy vajon miért érzi úgy annyi orvos, hogy nem csupán mondjuk szikével kívánja kifejezni önmagát? Merthogy számtalan orvost ismerünk, aki például zenei pályára lép… A képzőmüvészet és a fotózás persze kicsit más, de akadnak azért ilyen példák is. A mai korban a fotográfiához már nem kell feltétlenül fényképezőgép. Viszont élet- és emberismeret, empátia, tárgyszeretet, a világ dolgai iránti olthatatlan kíváncsiság és vizuális fantázia igen. Dr. Toperczer István nagy tudománya, hogy birtokában van például a vizuális antropológia ismereteinek, és el tudja magát fogadtatni a pilóták – engem mindig egy texasi farm gazdag cowboyaira emlékeztető – zárt világában és Afganisztán zordon népével is – már ahol utóbbi esetben ezt meg lehetett kockáztatni” – nyitotta meg a kiállítást Féner Tamás. 

Érdeklődésünkre dr. Toperczer István alezredes elmondta: a kiállítás képeit úgy válogatta össze, hogy az anyag emberközeli legyen. 

„Szerettem volna visszaadni azt a környezetet, amivel mi találkozunk. A levegőből fotózott várakkal pedig becsempésztem némi oktató jellegü hadtörténelmet is. Afganisztánban valóban katona a katona – ott lehet komoly tapasztalatot szerezni. Nem mellesleg pedig, azért képeznek ki minket, hogy meg tudjuk védeni az embereket” – mondta a katonaorvos, aki egyébként régóta foglalkozik természetfotózással is. 

Dr. Toperczer István alezredes munkáiból eddig tizenegy könyv, illetve fotóalbum jelent meg. 

Fotók: Kálmánfi Gábor

Galéria: Beindult a „hadi-képezet” - Egy kiállítás (katona)képei

aaaa dddddd
Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 28., 16:30
A Wizz Air 2025. november 28-án mutatta be 250. repülőgépét, amely meghatározó mérföldkő a vállalat növekedésében. A Wizz Air lendülete ezzel nem áll meg, a vállalat célja az 500 repülőgépből álló flotta üzemeltetése, hogy még szélesebb tömegek számára tegye elérhetővé a kényelmes légi utazást Európában és azon túl is.
2025. 10. 20., 12:32
A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmi irányító képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 11. 10., 14:30
Újabb légierő döntött a svájci Pilatus PC-7 típusú, légcsavaros kiképző repülőgép mellett: a friss bejelentés értelmében Belgium 18 új Pilatus PC-7 MKX-et szerez be, modernizálva ezáltal a légierő pilótaképző rendszerét.
2025. 11. 04., 09:30
A legtöbb nagyszabású hadijátékhoz hasonlóan az Anatóliai Sas elsődleges célja is az, hogy a résztvevők, a „kékek” a lehető legtöbbet tanuljanak a rendezvény során. Olyan helyzetekkel kerüljenek szembe, amelyekkel otthon nem találkozhatnak, amelyek megközelítenek egy valós háborús szituációt.
2025-12-09 15:58:50
Idén decemberben is ünnepi hangulatot varázsol a repülőgépek fedélzetére és a várótermekbe az Emirates. A légitársaság a következő hetekben több mint 2,3 millió induló és 2,5 millió érkező utasra készül, akik ünnepi hangulatú meglepetésekre számíthatnak.
2025-12-03 12:42:23
Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak. Az Emirates Asia Pass azok számára készült, akik szeretnek sok helyet felfedezni egyetlen utazás során és rugalmas útitervet keresnek: a pass egyszerűsíti a több várost érintő utazások megszervezését a térségben, kényelmet, jó árértéket és rugalmasságot kínálva egyetlen foglalás keretében.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 12. 02., 10:01
Közel tíz éve már, hogy Szolnokon egy kezdő fedélzeti technikus kutató-mentő szolgálatba lépett.
2025. 11. 26., 09:41
Néhány évente baráti találkozóra gyűlnek össze a közel három évtizede, 1997-ben felszámolt 101. Felderítő Repülő Század tagjai. Legutóbbi találkozójukat szeptember 5-én tartották Kaposújlakon.
2025. 11. 25., 09:25
A november 13–23. között Dohában megrendezett világbajnokságon 28 ország 180 versenyzője mérte össze tudását célba ugrás, stílus- és formaugrás versenyszámokban. A magyar csapat célba ugrásban hat fővel képviselte hazánkat az MH Kiss József 86. Helikopterdandár állományából.
2025. 11. 18., 09:48
Egykor menetrendszerű járatokat fogadott, több évtizede már csak kisgépeket. Az andráshidai repülőtér 72 éve nyílt meg Zalaegerszegen, amit jelenleg a Zeg Airport Kft. üzemeltet.

  Legfrissebbek most

Az előző évek hagyományát követve, idén is átadták Az Év Hajózója elismerést: a díj átadására a 12+1. alkalommal, 2025. november 8-án, szombaton megtartott Vadászpilóta Találkozón került sor Balatonakarattyán, a Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központjában.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.