2024. 10. 09. szerda
Dénes
: 400 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Előtérben a múlt: továbbőrzik a Légierő hagyományait

JETfly  |  2013. 04. 29., 13:44

2013. április 27-én Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület tagjai rendhagyó közgyűlésen vettek részt Balatonfüreden. A csapat, Kositzky Attila altábornagy Úr meghívásának eleget téve tette tiszteletét a birodalmában. A baráti találkozón igen fontos ügyekről is szó esett.

A novemberben, Taszáron megtartott közgyülésen lemondott az egyesület elnöke, Simon Róbert Sándor és a titkár Czenczik István. Az idő sürgetett, május 27-ig új elnökséget kellett választani. Az eltelt 5 hónapban nem állt meg a munka. Az alapszabályzatban változásokat kellett eszközölni, a honlap megújítását is célul tüzték ki. A Repüléstörténeti Kiállítás megtekintése és a Tábornok Úr által készített remek pincepörkölt elfogyasztása után kezdődött a közgyülés. A tagság az exelnököt kérte fel ismét elnöknek, aki megköszönve a bizalmat, elfogadta a felkérést. A régi-új elnök javaslatára az elnökség 3 tagúvá szükült. A gazdasági ügyekkel Balla Gábor foglalkozik, az általános ügyintéző Körömi József lett. Az elnökség megválasztása után az idei év feladatai kerültek terítékre.

Az egyesület 2013-ban a következő feladatokat szeretné megvalósítani:

- május végén részt veszünk a Jakabszállási Puma emléktúrán,- a Pápán kiállított MiG-21-es és MiG-23-as repülőgépeket tesszük talapzatra,- a Beled határában emelt Emlékhelyet parkosítjuk,- a Keceli Pintér Müvekkel megkötött támogatási megállapodás alapján a repülőgépeket és helikoptereket fogjuk lemosni.

Szót ejtettünk a következő év várhatóan legnagyobb feladatáról is. 2014-ben lesz 35 éve, hogy megérkeztek a MiG-23-asok Magyarországra. Ennek kapcsán került szóba a Nagyatádon lévő 11-es oldalszámú gép felújítása. A gépet a HIM nekiajándékozta, a 69. Harckocsi Ezred Nyugdíjas és Baráti Körének. Velük fogunk tárgyalni a nyár folyamán a közös felújítás lehetőségéről. De mielőtt leülünk a tárgyalóasztalhoz, meg kell néznünk a gép jelenlegi állapotát. Miután a gép megérkezett Nagyatádra, hozzá nem értő kezek teddy hengerrel és nem hozzávaló festékkel átfestették. Így Pach József barátunk, minden Légijármü festője mond majd szakvéleményt. Ha menthetőnek látjuk a gépet, akkor elkezdjük a gyüjtést az átfestésre. A Hadiparkban található még, az extaszári 6305-ös oldalszámú MiG-21-es is. Az anyagi lehetőségektől függően ezt a gépet is felújítanánk. A nagyatádi látogatás eredményéről szintén be fogunk számolni!

Simon Róbert Sándor ÉKHE elnök

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 01., 09:45
Az Emirates pilótáinak repülését a GE FlightPulse™ adatelemző alkalmazás is segíti, amely fontos működési adatokat szolgáltat a légitársaság naponta átlagosan 470 járatának biztonságáról és üzemanyag-hatékonyságáról. Az applikációnak köszönhetően nem csupán a repülésirányítás minősége javult, de a légitársaság pilótái közti együttműködés is szorosabb és gördülékenyebb lett.
2024. 09. 27., 09:15
A 2022-es Royal International Air Tattoo rendezvényen Szentendrei Dávid százados, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár hajózója kiemelkedő teljesítményt nyújtott JAS 39-es Gripen vadászgépével.
2024. 09. 25., 09:10
Egy korszak véget ért a Holland Királyi Légierő történetében: országjáró repülés keretein belül, 2024. szeptember 27-én búcsúztak el 45 évnyi szolgálat után az F-16-osok.
2024. 09. 12., 12:35
A térség legnagyobb repülőnapjaként, idén szeptember 6-án és 7-én rendezték meg Zeltwegben Ausztria nemzetközi repülőnapját, az AIRPOWER-t. Fotós beszámolónkban közel 200 felvételt láthatnak Olvasóink az esemény szombati napjáról!
2024-09-26 09:20:00
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy mobilalkalmazásában bevezeti az Apple Pay és Google Pay mobiltárcás fizetési megoldást is, hogy a foglalás még egyszerűbb és kényelmesebb legyen. Az új funkció már az Androidos és iOS-t használó eszközökön is elérhető.
2024-09-20 09:45:27
Folytatódik az Emirates kabinszemélyzetének bővítése, amelynek keretében 2024-ben 5000 új légiutas-kísérő felvételét tervezi. A globális toborzás Magyarországot is érinti, legközelebb szeptemberben tart nyílt napot Budapesten a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 10. 08., 11:12
1992. január 7-én az olasz hadsereg két, fehérre festett helikoptere érkezett a kaposújlaki repülőtérre. Az AB 205-ös és 206-os az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának égisze alatt repült Belgrádból Zágrábba és tankolás céljából szakította meg útját a Kaposvár melletti repülőtéren.
2024. 10. 02., 10:56
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Gripen vadászrepülőgépei is részt vesznek a Ramstein Flag 24 légvédelmi harcászati gyakorlaton Görögországban.
2024. 10. 01., 09:56
A kalibráló repülések során az irányadók és a távolságmérő berendezés útvonal-ellenőrzését a két pilóta és a 2-3 fős fedélzeti kalibráló személyzet önállóan végezte.
2024. 09. 30., 09:49
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál AS-350B kiképzési repüléssel indult a nap.

  Legfrissebbek most

„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.