2025. 11. 15. szombat
Albert, Lipót
: 385 Ft   : 331 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Typhoon – Rafale közös repülés az együttműködés jegyében

JETfly  |  2012. 09. 19., 11:30

A Brit Királyi Légierő és a Francia Légierő pilótái 2012. szeptember 14-én közös repüléseket hajtottak végre, az amúgy is szoros kapcsolat további megerősítése érdekében. A résztvevő Eurofighter Typhoon T3 és Dassault Rafale B típusú repülőgépek hátsó kabinjaiban maguk a légierő parancsnokok, Guillaume Gelée és Stuart Atha tábornokok foglaltak helyet. A repülés során a két parancsnok megismerhette a másik haditechnikáját és képességeit, a jövőben pedig szorosabbra szeretnék fűzni az együttműködést.

90 perc alatt Nyugat-Skócia légterében kipróbálhatták a gépek irányítását és repülési jellemzőit, illetve a különböző rendszerek müködését is. Miután leszálltak a Leuchars légibázison, a brit tábornok elmondta, hogy véleménye szerint az együttmüködés problémamentesen megvalósítható, a két típus „világverő” párost alkot a levegőben.

Typhoon - Rafale

Gelée altábornagy, aki korábban berepülőpilótaként is dolgozott, szintén hasonló véleményen volt. Nagyon dicsérte a Typhoon-t, és egyetértett abban, hogy nem sok típus kelhet versenyre ezzel a két géppel. Az altábornagy egyébként a RAF Leuchars légibázis parancsnoka, Gavin Parker mögött foglalt helyet, aki elmondta, hogy az együttmüködés a munkájuknak egy nagyon fontos eleme, ez a legutóbb Líbiában bizonyosodott be. Ennek jegyében a bázison most felálló új Eurofighter században helyet kap majd egy francia cserepilóta is, brit részről pedig Matt Johnstone százados a RAF Coningsby légibázisról kerül Franciaországba két évre, ahol Rafale-on repülhet majd.

Typhoon - Rafale

A csereprogram résztvevői megkapják a teljes kiképzést a típusra, így hadmüveleti feladatokban is részt vesznek majd. Korábban is volt már erre példa, 2011 novemberében a RAF pilótája, Ian Abson százados a francia miniszterelnöktől vehetett át kitüntetést, miután Mirage repülőgépével a tálibok által megtámadott földi egységek segítségére sietett.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 10. 27., 14:24
Vannak olyan típusok - ha nem is sok - melyek már külalakjukkal messzire kiemelkednek a kortársak közül. Ezek egyike a britek utolsó szuperszonikus repülőgépe, az elfogásra tökéletesített, kéthajtóműves Lightning. Szépnek nem szép, de korának kiváló és valóban villámgyors célszerszámának bizonyult.
2025. 10. 20., 12:32
A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmi irányító képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 02., 09:51
A német birodalom talán legrosszabb sajtójával rendelkező fegyvere volt a Vergeltungswaffe 1, azaz a V-1-es „repülő bomba”. Igazából senki sem szerette: sem a mérnökök, sem az alkalmazók, s pláne nem a britek és más polgári lakosok, akik kénytelenek voltak elszenvedni csapásait. Nem lett belőle Wunderwaffe, azaz a háború sorsát megfordító csodafegyver. Azért annyira nem is volt rossz…
2025-11-10 10:30:02
Az Emirates Group publikálta pénzügyi jelentését: a 2025–26-os pénzügyi év első hat hónapjában az adózás előtti nyereség 3,3 amerikai dollárt ért el, így sorozatban a negyedik olyan féléves beszámolási időszakát zárta a cégcsoport, amikor történelmi csúcsot ért el a profit. Az adózás utáni csoportszintű eredmény 2,9 milliárd dollár nyereség, ami 13%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
2025-11-05 10:15:15
A Wizz Air minden eddiginél nagyobb kapacitást biztosít a téli menetrendi időszakban Budapestről induló járatain: az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal több, összesen 3,2 millió ülőhelyet kínál az utasoknak és 59 célállomásra indít járatokat. A március utolsó vasárnapjáig tartó időszakban a magyar hátterű légitársaság összesen több, mint 6800 járatot fog üzemeltetni.
2025-10-29 12:40:35
Egy napra megállt az idő Hajmáskér fölött: a Magyar Honvédség helikopterflottájának múltja, jelene és jövője repült egyszerre. A különféle típusú harci helikopterek szabad szemmel is jól láthatóan manővereztek, hiszen a Mi-24 hajtotta végre utolsó éleslövészetét.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 11. 06., 10:01
2018 májusában egy tengerészgyalogos hamvaival és hagyatékával egy amerikai üzletember érkezett Budapestre. Utazásával a tengerészgyalogos kívánságát teljesítette, akit gyerekkora óta barátjának mondhatott, és akinek kérése az volt, hogy a végső nyughelye szülőföldjén legyen.
2025. 11. 04., 11:56
Megkezdődött a Magyar Honvédség által megrendelt második KC-390 Millennium közepes katonai szállítógép átadás-átvételi folyamata, a brazil Embraer repülőgépgyár Sao Paulo állambeli Gavião Peixotoban települt üzemkomplexumában.
2025. 10. 29., 14:10
A Delta Airlines első hetvenöt évében amerikai repülőgéptípusok voltak a meghatározóak a légitársaságnál.
2025. 10. 27., 11:05
Az idén százéves Delta Airlines történetét röviden áttekintő sorozatban többször szóba került az 1978-as légitársasági deregulációs törvény, amely átalakította az amerikai légiközlekedési iparágat.

  Legfrissebbek most

Végéhez közeledik a Magyar Honvédség negyedik NATO Baltic Air Policing (BAP) missziója Litvániában, melynek eddigi eredményeiről, tapasztalatairól egy média nap keretein belül kaphattak egy kis ízelítőt a helyszínre érkező sajtósok, spotterek, bloggerek. Helyszíni beszámolónkat mutatjuk most Olvasóinknak!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.