2025. 02. 11. kedd
Bertold, Marietta
: 404 Ft   : 391 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hároméves a Nehéz Légiszállító Ezred

JETfly  |  2012. 07. 30., 14:48

„Az ezred hároméves fennállása alatt több mint 7 500 órát töltött a levegőben, és ötszáznál is több küldetést teljesítve, mintegy húszezer tonna szállítmányt és 27 ezer utast juttatott célba. De még mindig van lehetőség a fejlődésre” – mondta Keith P. Boone ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtéren települt, tizenkét nemzet katonáit tömörítő Nehéz Légiszállító Ezred (Heavy Airlift Wing – HAW) parancsnoka, az alakulat harmadik születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, július 27-én, pénteken Pápán.

Keith P. Boone ezredes előadásában ismertette egyebek mellett a Stratégiai Légiszállítási Képesség Program (SAC) müködését, az ezred felépítését, eddigi fontosabb küldetéseit és némi bepillantást adott a jövőbe is.

„Az egész programot olyan házhoz tudnám hasonlítani, amelyik kívülről nagyon szép, ám belül még akad tennivaló. Ráadásul a program még számos lehetőséget is rejt magában, elég, ha csak a tervezett új hangár megépítésére gondolok. Ezt az ünnepséget azért rendeztük, hogy egyrészt bemutassuk vendégeinknek mindennapjainkat, másfelől erősíteni szerettük volna: egyetlen nagy családhoz tartozunk itt mindannyian. Harmadszor pedig természetesen a közös ünneplés a cél” – fogalmazott a parancsnok.

Hároméves a Nehéz Légiszállító Ezred

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere rövid köszöntőjében leszögezte: a város továbbra is mindenben segíteni fogja a program és az ezred munkáját.

Az előadást követően Keith P. Boone ünnepélyes keretek között felvágta a Nehéz Légiszállító Ezred születésnapi tortáját. A rendezvényre meghívott nagyköveteket – köztük Eleni Tsakopoulos Kounalakist, az Amerikai Egyesület Államok budapesti nagykövetét – és a média képviselőinek egy részét egy C–17-es szállító-repülőgéppel hozták a fővárosból Pápára.

Az eseményen résztvevő Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára elmondta: hatalmas siker Magyarországnak az, hogy Pápára települt ez az ezred.

„Az elmúlt három év alatt majdnem elérték a teljes müveleti készenlétet, év végére pedig el is érik azt. Több szempontból is hátrányos lenne, ha a Magyar Honvédségnek más módszerrel kellene megoldania a nagy távolságú légi szállítást. Egyrészt költségesebb lenne, másrészt a piacon fellelhető más szállítógépek nem feltétlenül repülnek el oda, ahová ezek a gépek igen” – nyilatkozta a helyettes államtitkár, aki azt sem zárta ki, hogy a jövőben más nemzetek is csatlakozhassanak ehhez a programhoz.

Hároméves a Nehéz Légiszállító Ezred

Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke honlapunk kérdésére válaszolva úgy vélte: a pápai modell jó példa arra, hogy miként lehet közösen létrehozni és üzemeltetni egy olyan programot, amely „minden nemzetnek hasznos.” „Ezzel a programmal nem csupán új katonai képességet hoztunk Magyarországra, ugyanis a légierőnk tagjai tanulni is tudnak az itt szolgáló külföldiektől” – tette hozzá a dandártábornok.

Magasy Zsolt mérnök alezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér megbízott parancsnoka kérdésünkre elmondta: a program a városnak új munkahelyeket adott, az országnak pedig nemzetközi elismerést is jelent. Hozzátette: példaértékü az együttmüködés a bázisrepülőtér állománya és az ezred között.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 01. 30., 15:07
2025. január 29-én, helyi idő szerint 20 óra 48 perckor leszálláshoz készülődött a PSA Airlines Bombardier CRJ-701ER típusú regionális utasszállítója Washingtonban, a repülőtér közelében azonban összeütközött egy katonai helikopterrel.
2025. 01. 28., 09:17
Miskolc ismét a hírek szereplője repülőtere kapcsán: a 2022. április 30-án bezárt, nagy múltra visszatekintő repülőtér nagy űrt hagyott a térség repülős életében, a legfrisseb hírek azonban már egy új airport létesítéséről szólnak.
2025-01-28 13:19:16
Egy különleges élő közvetítés vár ránk 2025. január 28-án, délután: a Boom Technology által fejlesztett, XB-1 jelzésű demonstrátor tervezetten a mai napon teljesítheti első, hangsebesség feletti tesztrepülését, újabb mérföldkövet jelentő eseményként a Boom Overture szuperszonikus utasszállító programjában.
2025-01-27 09:31:22
Fontos mérföldkövet ért el a fenntarthatóság terén a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport. A Budapest Airport leányvállalata, a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. sikeresen teljesítette azon audit feltételeit, amely lehetővé teszi a fenntartható repülőgép-üzemanyag (sustainable aviation fuel, SAF) használatának bevezetését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 02. 06., 10:02
Decemberben egy, akkor a nyilvánosság előtt még nem ismert megrendelő jelentette be az igényét nyolc, a gyártási fázis utolsó szakaszához érkezett Boeing 767F-re. Most kiderült: az ügyfél a UPS.
2025. 01. 31., 09:56
Beszélgetés Könczöl Ferenc ezredessel, aki 2025. január 1-től tölti be az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoki beosztását.
2025. 01. 28., 11:13
Az EUFOR Althea művelet parancsnokaként tanúsított kiemelkedő helytállásáért, az egyéves magyar parancsnoki év eredményeiért Hadik Szablya emléktárgyat adományozott dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke dr. Sticz László vezérőrnagynak.
2025. 01. 22., 13:06
1940-ben új repülőgép jelent meg az amerikai haditengerészet zuhanóbombázó századainál: az SBD Dauntless.

  Legfrissebbek most

Alig hat héttel az évkezdés után ismét új légitársasággal bővül a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport menetrendje. A Budapest és a kazahsztáni Simkent városa között induló új, közvetlen összeköttetést a SCAT Airlines üzemelteti május 27-től, teljesen új célállomást adva hozzá a Budapest Airport folyamatosan bővülő desztinációs kínálatához.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.