2025. 11. 11. kedd
Márton
: 386 Ft   : 334 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egyedülálló feladat vár Magyarországra

JETfly  |  2012. 06. 20., 12:43

A magyar diplomácia, biztonságpolitika, Balkán-politika és európai integrációs politika komoly sikerének számít, hogy a HungaroControl Zrt. ellenőrzi majd a Koszovó feletti magas légteret. A tevékenység részleteit Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára és Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója ismertette az NFM-ben június 19-én, kedden délelőtt.

Koszovó légtere – a Pristinába irányuló forgalomtól eltekintve – az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú, még 1999-ben elfogadott határozata értelmében nem vehető igénybe polgári légi közlekedés céljára. A NATO 2003 óta kereste a megfelelő technikai megoldást ez utóbbi engedélyezésére, s ezért érkezett megkeresés tavaly júliusban Magyarország, Olaszország, Macedónia és Albánia felé. A feladatot a fentiek mellett Ausztria is szívesen vállalta volna. Hazánk a megkeresést követően benyújtotta a vonatkozó pályázatot, és idén áprilisban – a NATO megfelelő eljárásának köszönhetően – el is nyerte a tevékenységet. A siker az összehangolt tárcaközi együttmüködés eredménye – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Egyedülálló feladat vár Magyarországra

A döntés értelmében várhatóan 2013 márciusától a HungaroControl Zrt. végzi majd a koszovói magas légtér újonnani megnyitását, ellenőrzését és a légi forgalom irányítását. Mivel 9600 méter feletti légtérről van szó, így a cég feladatai a közelkörzeti, illetve toronyirányítási tevékenységre nem terjednek ki. A zrt. mintegy ötven szakembere a Budapesten létrehozott új légiforgalmi irányítási központból, távszolgáltatásként dolgozik majd, tehát nem a helyszínen. A felkérés ideiglenes jellegü: az elhangzottak értelmében a HungaroControl tevékenysége várhatóan három-öt éves periódusra szól majd.

Egyedülálló feladat vár Magyarországra

A magyar költségvetés számára a feladat semmiféle teherrel nem jár, ellenben az irányítás a HungaroControl számára jövedelmező tevékenység lehet. Mivel szigorúan technikai jellegü feladatról van szó, a politikai felelősséget a NATO viseli. A zökkenőmentes müködés előkészítése érdekében már zajlanak a régiós egyeztetések, hiszen például szerb radarinformációk vagy albán légtérinformációk híján a munka nem lehetne sikeres. A koszovói polgári légi forgalom várhatóan 450-500 gépet jelent majd naponta, ami a légtér méretéhez képest igen jelentős szám.

Fotó: Rácz Tünde

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 10. 27., 14:24
Vannak olyan típusok - ha nem is sok - melyek már külalakjukkal messzire kiemelkednek a kortársak közül. Ezek egyike a britek utolsó szuperszonikus repülőgépe, az elfogásra tökéletesített, kéthajtóműves Lightning. Szépnek nem szép, de korának kiváló és valóban villámgyors célszerszámának bizonyult.
2025. 10. 20., 12:32
A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmi irányító képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 02., 09:51
A német birodalom talán legrosszabb sajtójával rendelkező fegyvere volt a Vergeltungswaffe 1, azaz a V-1-es „repülő bomba”. Igazából senki sem szerette: sem a mérnökök, sem az alkalmazók, s pláne nem a britek és más polgári lakosok, akik kénytelenek voltak elszenvedni csapásait. Nem lett belőle Wunderwaffe, azaz a háború sorsát megfordító csodafegyver. Azért annyira nem is volt rossz…
2025-11-10 10:30:02
Az Emirates Group publikálta pénzügyi jelentését: a 2025–26-os pénzügyi év első hat hónapjában az adózás előtti nyereség 3,3 amerikai dollárt ért el, így sorozatban a negyedik olyan féléves beszámolási időszakát zárta a cégcsoport, amikor történelmi csúcsot ért el a profit. Az adózás utáni csoportszintű eredmény 2,9 milliárd dollár nyereség, ami 13%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
2025-11-05 10:15:15
A Wizz Air minden eddiginél nagyobb kapacitást biztosít a téli menetrendi időszakban Budapestről induló járatain: az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal több, összesen 3,2 millió ülőhelyet kínál az utasoknak és 59 célállomásra indít járatokat. A március utolsó vasárnapjáig tartó időszakban a magyar hátterű légitársaság összesen több, mint 6800 járatot fog üzemeltetni.
2025-10-29 12:40:35
Egy napra megállt az idő Hajmáskér fölött: a Magyar Honvédség helikopterflottájának múltja, jelene és jövője repült egyszerre. A különféle típusú harci helikopterek szabad szemmel is jól láthatóan manővereztek, hiszen a Mi-24 hajtotta végre utolsó éleslövészetét.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 11. 06., 10:01
2018 májusában egy tengerészgyalogos hamvaival és hagyatékával egy amerikai üzletember érkezett Budapestre. Utazásával a tengerészgyalogos kívánságát teljesítette, akit gyerekkora óta barátjának mondhatott, és akinek kérése az volt, hogy a végső nyughelye szülőföldjén legyen.
2025. 11. 04., 11:56
Megkezdődött a Magyar Honvédség által megrendelt második KC-390 Millennium közepes katonai szállítógép átadás-átvételi folyamata, a brazil Embraer repülőgépgyár Sao Paulo állambeli Gavião Peixotoban települt üzemkomplexumában.
2025. 10. 29., 14:10
A Delta Airlines első hetvenöt évében amerikai repülőgéptípusok voltak a meghatározóak a légitársaságnál.
2025. 10. 27., 11:05
Az idén százéves Delta Airlines történetét röviden áttekintő sorozatban többször szóba került az 1978-as légitársasági deregulációs törvény, amely átalakította az amerikai légiközlekedési iparágat.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.