2012. június 10-én vasárnap, lezuhant egy magántulajdonban lévő cseh L-29 Delfin típusú kiképzőgép. Ez a gép kecskeméti repülőnapokra járó látogatóknak is ismerős lehet, hiszen 2010-ben ez az L-29-es (OK-ATS) is bemutatót repült. A repülőgép helyi idő szerint 14 óra körül, röviddel a felszállás után a Zatec füves leszállópálya mellé zuhant, darabokra tört és kigyulladt.
A pilóta a helyszínen életét vesztette, utasa pedig a kórházban halt bele sérüléseibe. A 30 éves hölgy utas családjától kapta ajándékba a repülést születésnapja alkalmából, a jeles évfordulón a család is a helyszínen tartózkodott, hogy figyelemmel kövesse a születésnapos repülését. Az L-29-est 1969-ben gyártották, tulajdonosa a Czech Aviation Technologies and Services cég volt. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert, a vizsgálatot megkezdték.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, 2018. november 29-én adták át Budapesten a dinamikusan fejlődő Wizz Air légitársaság új kiképző központját, a Wizz Air Training Centre-t. Az azóta eltelt 6 és fél év bizonyította a modern szimulátorokkal felszerelt központ szükségességét: a pilóták és a légiutas-kísérők képzésének helyszínét most Olvasóinknak is bemutatjuk.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.