A BAE Systems olyan eszközt szállított le a RAF számára, amely a baráti erők felismerését segíti, az adatokat pedig a pilóta szeme elé vetíti, így ez által megkönnyíti, és meggyorsítja a repülőgép-vezetők munkáját a harci feladatok során.
A Tornado pilóták sisakcélzójának (HMCS) továbbfejlesztésére az igény még 2011 áprilisában merült fel, miután nyugdíjazták a Harrier GR9 flottát. Ezt követően a BAE Systems mérnökei és technikusai hónapokon keresztül dolgoztak azon, hogy a korábban már üzemben lévő berendezést a Tornado gépekhez is integrálják. Munkájukat siker koronázta, mivel a brit pilóták ma már Afganisztánban használják ezt az eszközt, ahol nagy segítséget nyújt az egyhangú környezetben a baráti erők azonosításában.
A fejlesztő cég részéről elmondták, hogy a pilóták pozitív visszajelzése örömmel tölti el őket, a program pedig jó példája annak, hogy milyen gyorsan és hatékonyan képesek megvalósítani a vásárlók kívánságait.
„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.