Dél-Afrika a napokban leszállította az utolsó Cheetah típusú vadászgépeket Ecuadornak – írja a Flightglobal. A dél-amerikai ország a 78,5 millió dollár értékű szerződést, mely 12 darab Atlas Cheetah típusú vadászgép beszerzését, valamint a gépek ötéves logisztikai kiszolgálását foglalja magába, még 2010 decemberében kötötte a dél-afrikai Denel Aviation vállalattal.
Az első három vadászgép 2011 májusában érkezett a Guayaquil légibázisra, a maradék kilencet pedig 2012. január 21-én vehették át, nyilatkozta az ecuadori elnök, Rafael Correa Delgado. Mint ismeretes a Dél-afrikai Légierő még 2008-ban vonta ki a típust a hadrendből, majd lekonzerválva várakoztak. Ecuador a modernizált Cheetahokat a már kiöregedett Mirage F1-esek leváltására vásárolta.
További indokként szerepelt, hogy Ecuadornak égető szüksége van repülőgépek vásárlására a Kolumbiával történt konfliktusok miatt, ugyanis a felkelők elleni harcok során többszöri légtérsértés történt. Az Atlas Cheetahot még az 1980-as években alkották meg a francia Mirage III-as típus alapján. A fejlesztéseket a dél-afrikai Denel Aviation végezte, mely alatt a módosított gépek avionikáját korszerüsítették, többek között új navigációs rendszert, rádióelektronikai zavaróeszközöket és besugárzásjelzőt is kaptak.
„Bármilyen élethű is a szimulátor, amellyel tizenöt alkalommal repültünk, mégsem közelíti meg a valós repülések adta élményeket” – számolt be élményeiről Asztalos István alezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár repülésbiztonság főnöke, aki először emelkedhetett a magasba az első magyar KC-390 Millennium szállítógéppel.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.