A csavarhúzó és az ecset mestere

Gyerekkora óta rajong a repülőgépekért Vincze Ferenc. Abádszalókon, az egykori kunmadarasi szovjet repülőtér közelében, a vadászgépek „árnyékában” nőtt fel, naponta órákon át ült az udvaron, hogy alaposan megfigyelhesse a házunk fölött szinte karnyújtásnyira elhúzó Jak–28-asokat, Szu–17-eseket, később MiG–27-eseket és Szu–24-eseket. Amikor a többi kissrác még kutyákat, lovakat és házikókat rajzolt az iskolában, az ő rajzain már mindig ott volt néhány repülőgép és helikopter. Sosem tanult igazi müvésztől, mégis annyira ügyesen bánt a ceruzával, hogy tanárai azt tanácsolták, jelentkezzen a szegedi képzőmüvészeti gimnáziumba.

Ennek ellenére a katonai pálya mellett döntött, mert a lehető legközelebb akart kerülni a repülőgépekhez. A szolnoki katonai szakközépiskola repülőgépfegyver-mechanikus szakán végzett, 1989-ben fiatal őrmesterként Taszárra helyezték a Szu–22-es felderítőszázadhoz. Amikor pedig a századot összevonták a vadászrepülő-osztállyal, már a MiG–21-esek javításában is részt vett.

Taszár felszámolása után Kecskemétre került, a MiG–29-es Puma századhoz, ahol Albatroszon és JAS–39 Gripenen is dolgozott. Három éve vonult nyugállományba.

Életében először 12 éves korában, a HA–MDG lajstromjelü An–2-es mezőgazdasági géppel repült: barátjának nagyapja, a reptér éjjeliőre intézte el, hogy egy körre felszállhasson vele. Ez a gép egyébként most a szolnoki repülőmúzeum egyik kiállítási tárgya. Később a vitorlázással is próbálkozott, és rengeteget repült „hiénaként” – jól ismert potyautas volt. Mégsem lett belőle pilóta, mert a technika sokkal jobban érdekelte.

Közben gyerekkori szenvedélyét, a rajzolást sem adta fel, de hosszú ideig csak grafittal dolgozott. A felesége, Kata grafikus, ő beszélte rá, hogy próbálkozzon más technikákkal is. Az első komolyabb színes képe a Cápeti–1 volt, amit egy barátja kérésére festett meg. Ezt pedig meglátta egy hölgy, aki egy Messerschmitt–109-est „rendelt” a vőlegényének.

Ettől kezdve nem volt megállás, egyre többen kértek tőle képeket, a Gripen-századnál például minden irodában van a falon egy-egy alkotása. Fényképek és makettek alapján fest, szinte valamennyi, a magyar repüléstörténetről megjelent szakkönyv megvan neki, de az interneten is gyakran talál használható fotókat, és sok segítséget kap a szolnoki repülőmúzeumtól is. Egy pasztellt vagy grafikát általában 20–25 óra alatt készít el, a festés viszont egyelőre még jóval lassabban megy: 100–150 munkaóra kell egy képhez.

Ezzel a technikával ugyanis még csak kísérletezget, munkáját Bruncsák András kecskeméti festőmüvész segíti. Nem számolta össze, hogy mennyi képet készített összesen, viszont saját tulajdonában egyetlen alkotása sincs: alighogy elkészül egy, már viszik is. A „sláger” a MiG–29-es, a MiG–21-es, a Szu–22-es, az An–26-os és az Albatrosz. Ezeket a képeket általában a nyugállományba vonulóknak ajándékozzák a barátaik.

Vincze Ferenc képei a határon túlra is eljutottak − például Svédországba −, és a Boeing cégnek is ajándékozott egy Pápán állomásozó, magyar felségjelü C–17-esről készült alkotást. Felkérés alapján felvarrókat is tervez, s részt vett a Cápeti, a Zümi, a Cápeti II és a Cápali névre hallgató repülőgépek és helikopterek festésének a tervezésében is.

Jelenleg egy Jak–28RV-n dolgozik, amely rövidesen Berekfürdőn, „A szovjet repülőtér titkai” címü állandó kiállításon lesz látható. Közben szeretné megvalósítani régóta dédelgetett vágyát is: megfesteni a magyar óceánrepülők, Magyar Sándor és Endresz György Lockheed-Siriusát, valamint Bánhidi Antal repülőmérnök Gerle-sorozatát.