2025. 03. 18. kedd
Ede, Sándor
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szuperszonikus partjelzők

JETfly  |  2011. 11. 02., 10:25

2007. április 18-án az UEFA elnöke, Michel Platini bejelentette, hogy a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot közösen rendezheti meg Ukrajna és Lengyelország. A volt \"keleti blokk\" két országa ezzel különleges lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa alkalmasságát, a döntés egy sor infrastrukturális beruházás megkezdését eredményezte. Új stadionok mellett szállodák, autópályák épülnek, de különös gondot kell fordítani a rendezvény biztonságára is.

A terrorfenyegetést minden tömegrendezvény esetében komolyan kell venni, az Euro 2012 esetében is folyamatos légi őrjáratok lesznek, amely területen szoros együttmüködés válik szükségessé a két ország légiereje között. Ukrajnában nehezebb lesz a feladat, ugyanis a meccseket rendező nagyvárosok, Donyeck, Harkiv, Lviv és Kijiv nagy távolságra vannak egymástól.Az előkészületek részeként került sor 2011. július 18. és 29. között a Safe Skies 2011 légi hadgyakorlatra, amelyen a két ország légiereje mellett az USAF is részt vett. Utóbbi bevonása azért volt szükséges, mivel az Egyesült Államokban a hasonló rendezvények légi biztosítása régóta bevett szokás, és komoly tapasztalatuk van ezen a téren. A Nemzeti Gárda 187. ezredétől Alabamából települt át hét F-16-os az ukrajnai Mirhorodba, amely 250 km-re keletre található Kijevtől. A mirhorodi bázis ad otthont az ukrán légierő 831. ezredének, amely Szu-27-esekkel repül. Az esemény az amerikai alakulat számára is kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget jelentett, Robert Swertfager alezredes szerint pályafutásának egyik fénypontja volt az a két hét, amelynek során együtt repülhettek a régi ellenségből lett új baráttal.A feladatA gyakorlat elsődleges célja, hogy a légi rendészeti feladatok terén tapasztalatot szerezzenek, ami alapján majd eredményesen biztosíthatják az Euro 2012 eseményeit. Mivel az egyik résztvevő, Lengyelország NATO-tag, ezért a szervezet közös légvédelmi rendszere is érdekelt a dologban. A lengyel légierőnek már van némi tapasztalata a légi rendészet terén, hiszen a balti államokban már több alkalommal is elláttak hasonló feladatot.

F-16D

Ezzel ellentétben az ukránok még mindig a régi hidegháborús taktikákat alkalmazzák, amelyek a jelenkor fenyegetései ellen nem felelnek meg. Manapság nem nagy magasságban közeledő bombázók jelentik a veszélyt, hanem az ártatlan kinézetü kisméretü egymotoros túrarepülő­gépek vagy éppen eltérített utasszállítók.ElőkészületekA nyelvi és kulturális különbségek mellett lényeges a rendelkezésre álló technika eltérő volta is. Különösen vonatkozik ez az ukrán légierőre, amely a régi szovjet repülőgépeket alkalmazza. A lengyeleknél vegyes az állomány, náluk már megjelentek a nyugati típusok is.Egyévnyi előkészítést követően 2010 októberében amerikai katonai küldöttség kereste fel a Mirhorod bázist további egyeztetés céljából. 2011 májusában újabb látogatás következett, amelyen már a lengyelek is részt vettek, ekkor már a konkrét kérdéseket vitatták meg, hol lesz az állomány elhelyezése, milyen lehetőségek lesznek az ukrán infrastruktúra használatára, őrzés-védelem, biztonság stb.

MiG-29UB

Az ukrán légierő részéről annyiból állt a felkészülés, hogy a terven felül 30 felszállást teljesítettek a Szu-27-esek, amelyek a tervezett bevetési profilokat gyakorolták. A németországi Ramsteinből telepítettek gumiköteles fékező berendezést az ukrán bázisra, és még az áttelepülést megelőzően kijavították a gurulóutak legrosszabb állapotban lévő szekcióit.Safe Skies 2011Az első héten az ismerkedő repülésekre került sor, emellett a felek tanulmányozták egymás eljárásait és eszközeit. Eligazítás, gurulás, felszállás, kötelékrepülés, elfogás volt a legtöbb egyeztetést kívánó terület. Mirhorod bázis környéke többnyire csendes, de a gyakorlat ideje alatt napi 30 felszállásra került sor. A második héten már komplex feladatokat hajtottak végre, nem csak ukrán légtérben, a határnál "átadták" egymás számára az elfogott vagy kísért repülőeszközt.Az egyik legjelentősebb korlátozó tényező nyelvi volt, az ukrán légierőben még nem terjedt el a repülés nemzetközi nyelvének, az angolnak az oktatása. Emiatt a lengyelek oroszul is tudó repülésvezetőket, irányítókat alkalmaztak, akik ugyanakkor a NATO-eljárásokat is ismerték. Az igyekezet ukrán részről is megvolt, az elfogásoknál legfontosabb angol fogalmakat, szavakat megtanulták, cserébe az amerikai pilóták is alkalmaztak néhány orosz kifejezést.

Szu-27

A régi rendszer szerint az ukrán készültség egy gép volt, a NATO-nál megmaradt az alapvető harci egységként a géppár. A szóban forgó feladatoknál elengedhetetlen a két gép alkalmazása, az "igazoltató" mögött magasabban repül a biztosító, aki szükség esetén azonnal beavatkozhat. A kéthetes időszak alatt az ismerkedő repüléseken felül 122 elfogást végeztek, ez minden részt vevő fél számára komoly tapasztalatot hozott.A gyakorlat ideje alatt a gépek fegyverzet nélkül repültek, az Euro 2012 alatt azonban természetesen éles rakétákkal végzik majd az őrjáratokat. A Safe Skies 2011 tervezésénél már meglévő tapasztalatokat is figyelembe vettek, pl. a dél-afrikai légierő tevékenységét is elemezték, a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon az ország vadászgépei 347 fegyveres légi őrjáratott teljesítettek 64 meccs ideje alatt. A vadászok 65 gyanús repülőeszközt igazoltattak, 51 elfogást végeztek, és 9 gépet kísértek a legközelebbi reptérig, ahol kötelezően le kellett szállniuk.TechnikaSzevasztopolból öt ukrán MiG-29-es települt át Mirhorodba a gyakorlat idejére, és részese volt az eseménynek a Belbek, Ivano-Frankivszk, Vaszilkiv és Zsitomir légibázis is. A legtöbb feladatot azonban a mirhorodi ezred 12 Szu-27-ese hajtotta végre, ezek ugyanis hatótávolságuknál fogva Ukrajna teljes területe felett repülhettek. A típus ugyan régi, de teljesítményénél, fegyverzeténél fogva kiválóan megfelel az esetleges terroristák gépeinek elfogására.

Szu-27

Az USAF a hét F-16-oson kívül 150 katonát küldött, a földi felszerelést C-5-ös és C-17-es teherszállítók hozták, és KC-135-ös tanker is támogatta az áttelepülést. A szokásosnál több felszerelésre volt szükség, ugyanis az ukrajnai bázison meglehetősen szükösek voltak a lehetőségek. Az amerikaiak igyekeztek kitapasztalni a lengyel és ukrán vezetési és irányítási struktúrát, bár csak az utóbbi volt számukra ismeretlen. A lengyelek ugyanis az F-16-osok rendszerbe állításával párhuzamosan átvették a nyugati stílusú háttérbiztosítást is.Az ukrán légierő An-26-os szállító gépei és Mi-8-asai imitálták célokat, a helikopterek a kis magasságú és sebességü repülésekkel a terroristák kisgépeinek repülési profilját alkalmazták. Ezek elfogása sokkal nehezebb, mint egy nagyobb magasságban repülő eltérített utasszállítóé.A mirhorodi bázis repülési zónája különösen érdekes képet nyújtott, hiszen egymás mellett álltak a MiG-29-esek, Szu-27-esek és F-16-osok, amelyek régen a két szemben álló katonai szövetséghez tartoztak. Egymás típusai lehetőségeinek és korlátainak megismerése nagyon hasznosnak bizonyult, erre jó lehetőséget adott a közös repülés, amikor a kétüléses gyakorló változatokkal elvitték a másik fél pilótáit. Az amerikai kontingens vezetőjének örök élményt jelentett a Szu-27-es hátsó ülésében a "harang" manőver átélése, az ukrán bázisparancsnok pedig az F-16-os emelkedőképességét dicsérte, miután a felszállást követően "erőből" meredeken érték el a hatezer métert.

Szu-27

JövőképUkrajna gazdasági nehézségei és a pilóták kevés repülési lehetősége ellenére komoly erőt képvisel. Az Euro 2012 eseményei minden területnek lökést adnak, ez vonatkozik a légierőre is. A Safe Skies 2011 jó alapot adott ahhoz, hogy a következő évben sikeresen és biztonságosan bonyolítsák le a sporteseményt.
Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025. 02. 20., 11:04
2024 november első felében immár nyolcadik alkalommal tartották meg a CRUZEX-et. A legnagyobb latin-amerikai légierő gyakorlaton ezúttal 16 országból 3000 katona és 100 repülő eszköz vett részt.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-11 10:58:01
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy fontos lépést tett a fedélzeti szolgáltatások minőségének javítása érdekében azzal, hogy készpénzmentes fizetést vezet be. A légitársaság járatain 2025. április 1-jétől kizárólag bankkártyával, illetve digitális fizetési megoldásokkal (Apple Pay, Samsung Pay, Android Pay és Google Pay) lehet kifizetni a fedélzeten vásárolt termékek árát.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.
2025. 03. 14., 15:02
Közepes méretű rakéta szállt Tatárszentgyörgy fölött március 10-én. A több méter hosszúságú, 30 kilogrammos eszköz 1000 méteres magasságban repült. Felemelkedése elégedettséggel töltötte el a szemlélőket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói a honvédség segítségével indították a Mokka rakétatesztet.
2025. 03. 10., 09:40
A MH Kiss József 86. Helikopterdandár megtartotta a 2025. évi első éleslövészetét a Bakonyban mely egyúttal egy újdonságot is tartalmazott. Először került sor a 2023-ban hadrendbe állt H225M SOF (Special Operations Forces) besorolású HForce képességgel ellátott gépek éleslövészetére.
2025. 03. 06., 10:15
A Sikorsky ikonikus forgószárnyasa, az SH-3 Sea King az Egyesült Államokon kívül további tizennégy ország felségjelével repült és négyben gyártották is.

  Legfrissebbek most

„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.