„A jövő repülőgépeiben egyre több lesz az elektronika, de a hajtómű lesz a legutolsó az elektromos meghajtásra való átállás során”- ecseteli Dale Carlson a GE Aviation korszerű hajtóműrendszerekkel foglalkozó részlegének vezetője a Txchnologist weboldalán. Carlson szerint legalább a négyszeresére kell növekednie az akkumulátorok energiakapacitásának, hogy egyáltalán a megvalósítás közelébe jussanak a kutatások.
„Jelenleg nagyon nehezek az akkumulátorok, amelyek a kívánt mennyiségü elektromos áramot biztosíthatnák egy nagy utasszállító repülőgépnek. A nagyobb elektromos utasszállítóknak többszázezer lóerőre lenne szükségük. ” – összegezte a kihívásokat a szakember.
Más repülésügyi szakemberek szerint is hosszú ideig várni kell még az ultra-zöld repülési technológia elterjedésére; olvasható az online repüléssel foglalkozó Txchnologist magazin ürrepülésről és e-repülőgépről szóló cikkében. Az ehhez szükséges müszaki fejlesztések ugyanis még csak elméleti stádiumban vannak. Másrészt viszont, teszik hozzá a repülőmérnökök, már látják a siker felé vezető utat, még ha a konkrét lépcsőfokokat nem is.
Mindazonáltal miután a repülési iparág is jórészt ugyanazokkal a környezetvédelmi követelményekkel szembesül, amelyek az autóipart az elektromos autók kifejlesztésére késztették, most ők is ugyanerre készülnek: jönnek az elektromos repülőgépek.
Az Airbust gyártó európai légi-, hadi- és üripari vállalat, az EADS például már tavaly előállt egy elektromos meghajtású akkumulátoros ultrakönnyü repülőgéppel, a közelmúltban tartott Párizsi Légikiállításon pedig egy soros-hibrid hajtású vitorlázó repülőgépet, és egy teljesen elektromos, szupravezetős hajtómüvekkel ellátott 50-üléses utasszállító repülőgép-koncepciót mutattak be.
Tavaly ősszel a Boeing nyilvánosságra hozta a NASA által finanszírozott projekt részleteit, melynek keretében hibrid elektromos-gázturbina meghajtású rendszert fejlesztenek a 737-es utasszállító repülőgépeikhez. Pár hónappal korábban a 2010-es Oshkosh Expón a Cessna és a Sikorsky is bejelentette, hogy még az idén bemutatja elektromos meghajtású fejlesztéseit, konkrétan egy könnyü repülőgépet és egy könnyü helikoptert.” – olvasható a Txchnologist weboldalán.
A fentebb említett nehézségek mellett számos kutatónak van már elképzelése arról, hogyan megy majd végbe az átállás. Az elektromos meghajtás „valódi áttörést jelent majd, és teljesen átalakítja a repülést a következő 20-30 évben” – jövendöli Mark Moore, a NASA Langley kutatóközpontjának repülőmérnöke és koncepciótervezője. Moore szerint az első áttörések a kisebb gépeknél születnek majd, talán a magán légi jármüveknél, amelyek bizonyos utakon felválthatják az autót. Moore úgy képzeli a folyamatot, hogy először az elektromos meghajtású, pilóta nélküli légi jármüvek válnak a hadipar után a mindennapok részévé, és ezeket követhetik majd idővel a környezetbarátabb utasszállító repülőgépek.
Dale Carlson, a GE szakértője szerint biztosan eljön majd az-az idő, amikor „üzemanyagcellákat és turbinákat is magában foglaló hibrid hajtómüvekkel találkozhatunk. Ezeknél a felszállást a turbinák segítenék, az üzemanyagcellákat pedig a repülés során használnánk.”
Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.